A Callanetics-szel magam miatt kezdtem el foglalkozni - második kislányom születését követően több mozgásszervi panasszal is küzdöttem, mellette napi 8-9-10 órás ülőmunkát végeztem, és éreztem ennek az erős egészségkárosító hatását. Magával a tornával már egészen korán, még 1996-ban találkoztam, még Szegeden jártam órákra, később újra és újra elővettem a könyvet és a VHS(!) kazettámat:)
A Nagy Rá
ismerés, hogy ezt másoknak is megmutathatnám, sőt közösséget szervezhetnék magam köré, új távlatokat nyitott nem csak a tornázás, hanem a hivatástudatom terén is. Azóta is minden órán eszembe jut, mi mindent kapok én általa nem csupán testileg, de lelkileg is - középkorú hölgyek önértékelése megváltozik általa(m), elkötelezetté válnak, boldogak az eredménytől, és ami a lényeg: javul az egészségük állapota. A heti 4-5-6 óra hatására a panaszaim jelentős mértékben lecsökkentek, érezhetően és mások által is láthatóan jobb karba kerültem:), amit szándékomban áll élethosszig megőrizni, úgyhogy a Callanetics marad az én sportom:)
Ma**ca olyan szemlélettel indított útnak az oktatói pályán, amivel teljes mértékben azonosulni tudok: a tanítás által olyan hatásokat tudunk egymásra gyakorolni, ami által jobbá tehetjük mások, idegen emberek életét:) Ez ad igazán értelmet az oktatásnak, ami miatt egy emberért is beülök az autóba, és megtartom az órát, mert az az ember számít rám, és lehet, hogy napok óta azt a 60 percet várja, amit együtt tölthetünk. Többen mondták már, hogy olyan régóta keresnek valamit, és most úgy érzik, ebben megtalálták, és kitartanak, és jönnek, szorgalmasan, kieszközölve a szabadidőt és a költséget rá. Van igény erre a tornára, csak sokan nem tudják, mi is ez pontosan.
