07/10/2026
2005 nyarán egy akkor teljesen átlagosnak tűnő felkészülési mérkőzést rendeztek a régi Puskás Arénában 27 ezer néző előtt. A magyar válogatott a Király - Vanczák, Éger, Juhász, Bodnár - Takács, Huszti - Halmosi, Böőr, Gera - Torghelle összeállításban lépett pályára, míg Argentína Franco - Sorín, Heinze, Ayala, Scaloni - D’Alessandro, Bernardi, González - Rodríguez - Crespo, López sorral. A meccs legfontosabb momentuma mégis a 64. percben történt, amikor Lisandro López helyére az akkor még jórészt ismeretlen csodatehetségnek kikiáltott Lionel Messi állt be alig 18 esztendősen. Az akkori közvetítésben a kommentátor dédelgetett sztárként írta le Messit, akit Diego Maradonához hasonlítottak. „Messi nagyon gyors, nagyon jól lő, és állítólag a pályán is meglátjuk, mit tud” – folytatta a kommentátor, de erre nem került sor, ugyanis egy Vanczák Vilmos elleni szabálytalanság miatt Messi 1 perc után mehetett zuhanyozni.
Hogy érzékeljük mennyi idő telt el azóta, érdemes felidézni azt a korszakot. Ekkortájt indult a YouTube, Madonna és Mariah Carey uralta a slágerlistákat, a színes kijelzős, kamerás telefonok ekkor kezdtek hódítani, a sportban pedig ebben az évben volt az isztambuli csoda, amikor a Liverpool fordított az AC Milan ellen. Azóta eltelt 21 év, a mai napon pedig Lionel Messi egy Benin elleni barátságos meccsen végleg visszavonul a válogatottól, melynek színeiben 208 meccsen lépett pályára, és 126 találatot jegyzett. Európai fejjel furcsának tűnhet Messi megítélése hazájában, de Argentínában közel sem volt ennyire egyértelmű sokáig a sajtója, aminek óriási köze volt a válogatottbeli sikertelenségnek - legalábbis az első korszakban.
Sebastián Fest igazi szakértőnek számít a témában, írt könyvet a klasszisról, Argentínában él, és végigkövette a teljes pályafutását. A The Athletic remek cikkében kifejti, hogy Messi karakterét sokáig nem tudta kezelni az ottani nyilvánosság, ennek pedig több oka van. A korábbi nagy legendák – mint Alfredo di Stéfano vagy Diego Maradona, - hogy csak a legnagyobbakat említsük – úgy lettek népszerű futballisták, hogy valamelyik helyi csapatban bemutatkoztak, rajongói bázist épít***ek, és hagytak maguk után örökséget hazájukban. Ellentétben Lionel Messivel, aki 13 éves kora óta az FC Barcelona játékosa volt, így esélye sem volt megmutatni magát Argentínában, ezzel pedig már alapból hendikeppel indult, amihez társult a személyisége is. A mai kor futballsztárjaival ellentétben egy teljesen más karakter és viselkedésjegyek jönnek le minden megnyilvánulásából. Abszolút nem egy sztáralkat, gyakorlatilag nem voltak óriási botrányai, nem a magánéletéről volt hangos a sajtó, végképp nem volt egy tipikus dél-amerikai heves, néhol indulatos, temperamentumos ember, sőt, ennek a szöges ellentéte. A cikk írója ehhez is vezeti vissza, hogy a népe nem tudott olyan könnyen azonosulni vele sokáig, hiszen távolságtartó volt, nem engedte közel magához a médiát, és különcnek számított. Természetesen a válogatottbeli eredmények hiánya is közrejátszott abban (sőt, leginkább ez), hogy az argentin nép Messiben keresse a hibát. Egy 2008-as olimpiai érmet leszámítva - ami a futballban nem tekinthető nagy presztízsű eseménynek - Lionel Messi nemzeti csapatban elért sikereire gyakorlatilag karrierje végéig, a 2020-as évekig kellett várni. A 2020/21-es szezonban az áttörést jelentő Copa América-győzelmet egy világbajnoki elsőség, egy Conmebol-győzelem és a 23/24-es évben egy újabb kontinentális kupa követte, a legutóbbi világbajnokságon pedig egészen a döntőig menetelt hazájával.
Messit már rengetegszer leírták az idei világbajnokság előtt, sokan úgy vélték, hogy kiöregedett, nem játszik kompetitív ligában, túl van már a csúcson, és nem is annyira éhes az első vb-győzelem után. Mindenre teljes mértékben rácáfolt, ugyanis 8 meccsen 8 gól mellett 4 assziszt volt a mérlege Amerikában, amivel sokak szerint - mégha a FIFA nem is így döntött - a torna legjobbja volt.
Messi klubkarrierje sokáig teljesen ellentétes volt a válogatottbeli teljesítményével, hiszen gyakorlatilag az inverze történt. Aligha lehet sorolni mennyi mindent ért el, a végtelenségig lehetne görgetni az eredményeit tartalmazó Transfermarkt-aloldalt. Tíz alkalommal spanyol bajnok, 4 alkalommal Bajnokok Ligája-győztes, nyolcszoros Aranylabdás. Egy korszakos Barcelona első számú meghatározó alakja, a PSG felemelkedésének egyik korai zászlóshajója, Amerikában pedig szinte felfoghatatlanul nagy szerepe van a sportág felvirágoztatásában, főleg európai szemmel. Messi a sporttörténelem egyik legnagyobb és leginnovatívabb üzleteként szerződött az MLS-be, azon belül is az Inter Miamiba: a kontraktus tartalmaz tulajdonosrész-vásárlási opciót, részesedést az Apple által fizetett közvetítési bevételekből, valamint a ligát támogató Adidas merchandising-eladásaiból is részesül az argentin játékos. Ilyen komplex és szerteágazó üzleti csomagot tartalmazó kontraktust még nem kapott futballista. Messi brutális hype-ot hozott a ligába, az Inter Miami értéke megduplázódott, sőt a legértékesebb franchise lett, az előfizető nézők száma megduplázódott, a csapatok pedig miatta átvitték meccseiket nagyobb NFL-stadionokba. Végül, de nem utolsósorban, az európai ligák modelljét követve a liga 2027-től átáll a júliustól májusig tartó formátumra, aminek szintén van köze a Messi-hatáshoz. Nem csak az európai klubfutballt, közízlést és fiatal generációt határozta meg és befolyásolta, hanem egy másik kontinensen is végigvitte mindezt, immáron karrierje végén. Az MLS-re és az amerikai futballra gyakorolt hatását még nem is igazán látni, ennek kifutása csak jópár év múlva rajzolódhat ki, mint anno a Beckham-korszaknál.
Érdemes beszélni egy olyan rivalizálásról, amelynek vége a szemünk előtt záródik le, de megdöbbentő módon teljesen ellentétes módon. 2001-es születésűként, 25 évesen az én korosztályom teljesen a Lionel Messi és Cristiano Ronaldo közötti rivalizálásába született bele. Amikor focizni kezdtem, mindenki ennek a két játékosnak a mezében volt. Amikor iskolába jártam, mindenki róluk beszélt, szünetekben mindenki az ő kártyáikhoz akart hozzájutni, a FIFA-kiadásokban pedig nem volt ember, aki ne valamelyik játékost akarta volna. Egy korszakot definiáltak, fiatalok szellemiségét, mentalitását, személyiségét határozták meg, marandó emlékeket adtak. Gyerekként sokszor nem is ért***e az ember, hogy miért szerette egy bizonyos kör Messit, és egy másik miért Ronaldót. Mai fejjel, a futballban dolgozva és ismerve mindkét klasszis mentalitását, életútját és örökségét, azt kell mondjam, hogy egy nagyon szerencsés futballgenerációba születtem bele, hiszen mindkét játékos prime időszakát végignézhettem, átélhettem, és felejthetetlen gyermekkori emlékeket adtak sokunknak. A búcsú azonban válogatott szinten ellentétes. Lionel Messi mesébe illő körítéssel, külön kiadású mezzel, “visszavonultatott” mezszámmal (hivatalosan nem lehet, de nem adják ki másnak), egy teljes nemzettel a háta mögött int búcsút hazájának. Ezzel ellentétben Cristiano Ronaldo sokkoló módon teljesen más elbánásban részesül válogatott szinten. A Nemzetek Ligája meccsek közepén, balhék sűrűjében hagyta el a válogatott táborát, elvették a legendás mezszámát, és egy teljesen méltatlan és váratlan szituációba került, annak ellenére, hogy ugyanolyan szinten határozta meg hazáját és válogatottját egy leírhatatlan örökséget hagyva maga után.
Lionel Messi utolsó meccse Benin ellen nem is egy futballmeccs volt, annál sokkal több. A helyi lakosoknak egy karnevál, egy hatalmas népünnepély, egy felejthetetlen búcsú, míg a világon mindenkinek egy olyan sporttörténeti pillanat, amit egy teljes generáció magával vihet. Nekem és sokunknak pedig egy korszak tényleges lezárása.
