Sailing Gitane

29/03/2026

Adam's another dream came true… swimming side by side with a green sea turtle. ☺️🐢💫
Pure magic in Martinique.

28/02/2026

25/02/2026

Atlanti- óceán átkelés
8–11. nap

Tudom, több napja nem jelentkeztem...
Most hoztam nektek egy jelenetet.
-----------------

Dráma egy felvonásban.
Szünet nélkül.
(Éjszakában suhanó, hullámokon bukdácsoló hajó sötét kabinja.)

Szereplők:
Egy nő és egy férfi.
Sok napja úton az Atlanti-óceánon.
A horizont körben fekete. A Hold már nyugovóra tért.

Címe: A Bugyogó

A hajó teste tompán reccsen, ahogy egy hullám oldalról ráüt.

A nő a babzsákon fekszik. Aludni próbál. A teste fáradt, az idegrendszere éber. A hajó minden mozdulatát érzi a gerincében.

A férfi így búcsúzott tőle, mielőtt leküldte aludni a kabinba:
– Készülj fel… nehéz esténk lesz – mondta csendesen.

Nem volt benne pánik.
Csak az elmúlt éjszakák összes stressze és fáradtsága.
Egy csepp beletörődés.
És talán egy halk hála is, hogy nagyobb baj nincs. Viszont áram nem volt elég. Mindketten tudták, hogy a vaksötétségben kell kormányozniuk, műszer segítsége nélkül, hacsak valami csoda nem történik.

A nő bólintott. Nem akarta, hogy a hangján átszűrődjön a szorongás, pedig nagyon is ott volt. A telefont maga mögé csúsztatta. Behunyta a szemét.

Nem tudni, mennyi ideig lebeghetett félálomban egy másik univerzumban, amikor egyszer csak gyors lépések zajára riadt fel. A férfi lerohan a lépcsőn, a homlokán piros fejlámpa fénye villan.

Leemeli a lépcsőt. Alatta a Volvo Penta motor tornyosul.

– Gyere. Most! Nézd, hogy bugyog-e – mondta most már feszesebben.
– A köteleket fogd, nehogy beleérjenek. Nézd, hogy változik-e a kupak hőmérséklete. Meleg-e a cső. Megy-e benne levegő.
És figyeld, hogy kellően bugyogjon. Ez nagyon fontos.

A nő nagyot nyelt, közben a szemét dörzsölte, és nagyokat ásított. Nem sok tudománya volt a Volvo hajómotorokról. Persze legbelül tudta, hogy többet kellett volna figyelnie, amikor a férfi korábban szerelte azt. Ismételgette magában a sok elhangzott instrukciót.

– Aha… szóval bugyogjon....De eléggé bugyogjon.

Mi az, hogy eléggé?
Honnan tudjam, mikor bugyog eléggé?

Én nem értek a bugyogókhoz. Van valami „bugyogó buborék per másodperc” mértékegység, amit nem ismerek? Bugyogómérőt akarok. Zölden mutassa, ha „elegendő a bugyogás”, pirossal meg, ha „elégtelen”.

Van valakinek bugyogás-tájékoztatója? Kölcsönadná gyorsan?

– Az az ékszíj – mutatta a férfi. – Ahhoz véletlenül se érj. Leviszi a kezed.... hm az fasza..

Nem mondta ki, de a levegőben ott lógott: ezen most sok múlik. Ha hibázunk, nincs motor. És akkor nagy baj van.

Ott áll a nő, aki sok mindenben ügyes.
Na de ami robbanómotoros, voltos, wattos, amperes, éles vagy szúrós…
na ott kezdődnek a bajok.

„Semmiképp se hibázz. Fókuszálj.”

Ez az a mondat, amit egy figyelemhiányos-hiperaktivitás zavaros -féle nem hall szívesen.

De most nincs mit tenni. Ehhez ketten kellünk.

A hajó halad előre. A motor zakatol. A férfi időnként rükvercbe teszi, hogy a vízbeszívó nyílásoknál felgyűlt hínár tovalebegjen.

A nő figyeli :
A buborékokat.
A hőt.
A hangot.
A rezgést.
A férfi gondterhelt ráncait a homlokán.

10 perc.
20 perc.
30 perc.

30%-on vagyunk!!!!

– Ennyi!! – mondta a férfi halkan.

Pár órára talán elég.

Kint az éj továbbra is ijesztően sötét a Hold nélkül. A víz fekete, csak a hajó oldalán felcsapó hab foszforeszkál halványan. De megtörtént a csoda. Nem merültünk le, és a motor is épen maradt.

Végső monológ:

A nő a horizontot bámulja. Kicsit megkönnyebbült.

A férfi a fedélzeten térdel, és hínárt tisztít a felhúzott hidrogenerátor propelleréről. A mozdulatai rutinosak, de fáradtak.

A nő megszólal. Nem hangosan. Inkább csak úgy, magának. De a férfi hallja.

– Milyen fura... – mondja halkan.
Mostanában sokszor vitorlázás közben szélbe kellett állnunk, hogy megszabadítsuk a saildrive-ot, a propellereket és a kormányt a rájuk akadt, több kilós hínárkötegektől.

Érdekes párhuzam ez az életünkkel.

Haladsz az utadon.
Aztán egyszer csak kell egy fordulat. Egy nagyjából 150 fokos.
Lassít. De megtisztít.

Nem teljes visszafordulás; csak épp annyi, hogy leszakadjon minden, ami eddig kapaszkodott rád. Ami hátráltat.

Szokások.
Romboló kapcsolatok.
Berögzült viselkedések.
Barátnak hitt emberek.

Leszakadnak, mint egy barnamoszat-köteg a tőkesúlyról és a kormányról.
Egy darabig húznak. Lassítanak. Szinte észrevétlenül.
Aztán egy erősebb mozdulat… és elengednek.
Vagy inkább te engeded el őket.

És mész tovább.

De nem lesz könnyebb.
Jönnek újabbak.
Mindig jönnek.

Folytonos megküzdés.

A férfi felnéz. Nem mond semmit. De érti.

A háttérben lassan elindul a zene.

Intim Torna Illegál :Csillagtengeren

„Fejét a vállamra hajtja, édes illatát
Fújja felém a szél, nyitja az égbolt ajtaját
Az univerzum bámul, hogy jött két idegen
Anyaszültön úsznak át a csillagtengeren
Csak ő meg én, csak ő meg én
Ketten úszunk át a világ csillagtengerén…”

-------------

Kicsit furává váltak a napok.

Nappal próbálja az ember élvezni, hogy nincs rosszul, lehet főzni, és az idő is szép napos. Közben ott van mélyen a szorongás: vajon mi lesz este? Marad-e annyi áramunk, hogy kihúzzuk? Tudunk úgy haladni, hogy még extrát is termeljünk?

Nappal segít a napelem…
Az éjjel? Na hát akkor nem.

Éjjel szenvedünk, vergődünk, nem alszunk, aggódunk.
De persze próbálunk pozitívak maradni.

Szóval nappal segít a napelem, de kéne egy „hold-elem” is a sötétségben. 🙂
Persze ott a Hold… csak most hát "vele is csak többen vagyunk". Délben feljön, aztán este 11 körül lelép. Pont kifogtuk, hogy az óceánátkelésünknél ilyen furcsa shiftekben dolgozzon. Pech.

A hidrogenerátor továbbra sem tud működni. Annyira rossz helyen van a kormány mellett. Felt***em egy videót a problémáról .. ledugtuk a GoPrót.

Pár napja az éj kellős közepén teljesen kifogytunk az elektromosságból. (Ezt az esetet akartuk elkerülni a motor-beindítós, rizikós sztorival.)

Amikor blackout volt; villogás, vészpittyegés, és bumm. Nincs semmi.

Autopilot nincs.
Műszerek nincsenek.
Árbócfény nincs.
Semmi. Kaput.

Hirtelen ott maradsz a sötétben, a semmi közepén, egy iránytűvel, amit nem látsz. 🤣 Hullámokban, vitorlával. És menni kell. Irányban tartani a hajót.

Ez roppant nehéz feladat, higgyétek el.

Szerencsére még mindig ki lehet jelenteni:
„Jóvan, jóvan… ennél lehetne sokkal rosszabb.”
És ez így is van.

Azt hittük, mindenre fel vagyunk készülve. De erre a vártnál jóval nagyobb mennyiségű barna moszatra egyszerűen nem számítottunk. Kiiktatta a fő energiaforrásunkat.

De pont ezért ilyenek a kalandok, amilyenek. Mert mindig jöhet egy +1 probléma, ami nincs a százas listán .. még apróbetűvel sem. Kell a kreativitás, hogy megoldd ezeket.

Ilyenkor jön az önéletrajzban gyakran emlegetett:
„jó problémamegoldó vagyok”,
„kreatív is”,
„gyorsan döntök”,
„magas a stressztűrő képességem”.

Na, én ezeket szerintem sosem írtam bele az önéletrajzomba.
A „rossz monotóniatűrést” viszont igen.

Most annyira vágynék egy monoton, stresszmentes, utolsó 250 tengeri mérföldes unalomra. 😬

Mindezek ellenére meg fogunk érkezni.
Még kb. 2 nap. Hajra hajra!!!

Amik még történtek:

Rengeteg vitorlamozgatás, fel-le húzogatás és csere.
Éneklés, közös zenehallgatás. Van egy playlistem, amiben összegyűjtöttem csomó magyar dalt, amiben megjelenik a tenger, a szél, a víz, a kikötő, a hajó. Meglepődtem, mennyi magyar dal használja ezeket a motívumokat. Ha valaki kéri a Spotify playlistet, szívesen elküldöm. Ja, és persze van egy angol nyelvű lista is sea / wind / sailing témában.

Volt lepénysütés, mert már kívántunk valami pékárut (a legtöbb megpenészedett).
Kis filmezés (ugye azok vannak offline).
Kis munka, főleg amikor az internetet kicsit bekapcsoltuk.
Semmilyen állattal nem találkoztunk eddig, csak madarakkal meg repülő halakkal.
Két tankerhajót láttunk, más hajót nem.

Para momentum: amikor Ádám nekiállt flexszel fémrudat vágni a dekken 2 méteres hullámokban.

Van még kb. 200–250 mérföldünk. Érkezik egy vihar. Jó lenne előtte odaérni.

Ádám Goralszky Sailing Gitane

25/02/2026

20/02/2026

Atlanti-óceán átkelés 6–7. nap
Kb 890 NM maradt mèg.

Már egy hete úton vagyunk! Hihetetlen!
Túl vagyunk a felén, és indul a visszaszámlálás!

Nagyon köszönöm, hogy elolvassátok és meghallgatjátok a sokszor nagyon csapongó, nem mindig összeszedett gondolataimat. De legalább önazonos. 😀 Én már csak ilyen vagyok.

Azzal szeretném kezdeni, hogy itt is, most is – és még ezerszer – megköszönjem nektek azt a rengeteg szeretetet és üzenetet, amit kapunk! Legszívesebben mindenkit megölelgetnék! Nem felejtjük el ezt soha. Készítettünk magunkban egy kis díszes ládikát... abban tároljuk és őrizzük a kincseket tőletek.

Az utóbbi napjaink remekül teltek. Fejfájások, gyomorégések és álmosság azért vannak, de ők már törzsvendégek nálunk. 😛
Vitorla fel, vitorla le. Babzsák fel, babzsák le. Fejlámpa fel, fejlámpa le. De legalább többnyire nem másztunk 20 csomós szél fölé.

Kiváló, stabil kondíció volt, ami jó haladást biztosított nekünk. Tudtam főzni, és képzeljétek, még dolgozni is! 😀 Bizonyám! Sürgök-forgok, válaszolok, rendelek, számlázom, könyvelek. Három napja már a gyenge kávé is lemegy a torkomon (kotyogós nem, csak vizes cappuccino-poros lötty…), úgyhogy a koffeinmegvonás problémája is megoldódni látszik.

Az áramkrízis nem oldòdott meg, folyamatos munkàt igènyel... jó pár órát kint van a napelem, és Ádám szorgosan „kertészkedik”, takarítja a hínárt a kormánylapátokról. Most is 3 òrànyi àram maradt.. ezt mèg feltöltöm aztan Starlink kikapcs.

Stabilitás… viszonylagos nyugalom. Ilyenkor egy kezdő vitorlázó megnyugszik, hogy „na, a nehezén már túl vagyok, most már minden sínen van”.

Ugyan tapasztaltnak nem mondanám magam, de azért van már mögöttem pár év, és tudom, hogy egy ilyen nyugodt állapotnak örülni kell, ki kell használni, de elkönyvelni, hogy ez most már így is marad, azt sosem lehet.

A tapasztalat talán annyit jelent:
már tudom, mitől kell félni. A félelem nem ellenség, hanem emlékeztető.
A legnagyobb nehézség ebben a „showbizniszben” a kiszámíthatatlanság. Még így is, hogy ennyi kütyü és applikáció áll a rendelkezésünkre. Hirtelen „f**k up” ( bocsi) bármikor jöhet. Ezért tudom értékelni azt, ami van .. de elkényelmesedni nem lehet. A rutint tartani kell. Az időjárást figyelni kell. Éjjel vagy bizonytalan helyzetben ki kell kötni magunkat. Inkább előre főzni, amikor nyugodt a víz… stb., stb.

Hamarosan belépünk a harmadik harmadba, ahol már lehetnek squallok, záporok, zivatarok. És ebben nincs tapasztalatunk. Norvégiában nem jellemző, a Kanári-szigetek pedig a stabil időjárásáról híres.
Az első harmad a túlélésről szólt. A második az alkalmazkodásról. A harmadik… majd kiderül, miről akar.
A squall egy hirtelen érkező, rövid ideig tartó, de nagyon erős széllökésekkel és esővel járó záporos rendszer. Nem egy egész napos vihar, hanem inkább egy „odacsapó csomag”. Talán a Balatonon jövő hirtelen "büntikhez" lehet hasonlítani🙂 A balatoni vitorlázók ebben gondolom jóval tapasztaltabbak nálunk. Mondjuk ott legalább van segítség, ha kell… 🫣

Vitorlázás közben azért veszélyes, mert pár perc alatt megsokszorozódhat a szélerősség, akár irányt is válthat, és ha túl nagy vitorlával kap el, akkor veszélyes lehet. Az óceán mindig emlékeztet rá, hogy vendégek vagyunk itt. Most épp békés házigazda.De nem felejtjük el, kié a terep.😀
Már két napja fent volt a hátszeles vitorlánk. Gyanakodtunk, hogy valami alakulóban van mögöttünk, bár komoly veszélyt nem láttunk a radaron. Végül a vitorla leszedése mellett döntöttünk. Ez volt az első ikyen eset.. gyakorlasnak jò volt.

Végül is jól tettük, mert jött egy gyenge eső és egy enyhe szélnövekedés is. Ezt talán még állva bírtuk volna, de legalább nem stresszben, akció közben kellett kapkodni, hanem nyugodtan tudtuk elöl zokniba húzni és elpakolni a nagy kékséget.

Megosztom veketek a titkomat.
Képzeljétek, amikor lent alszom, egészen hihetetlen zajok vesznek körül. Csapódnak a hullámok – néha akkorát ütnek oldalról, hogy az az érzésem, mintha valami állattal ütköznénk. Mintha betörne a hajó oldala.
Van suhanó hang, habzás, moraj, „lucskolódás”, cseppek, süvítés. Néha még azt is érzem, ahogy az alattam három méterre lévő tőkesúlyon küzd a fennakadt hínár.
Nyekereg a keelbox, a konyhaszekrényben mocorog a műanyag tányér, a fülem mellett lötyög a tartalék dízel a kannákban, ide-oda gurul a szilikonspray, és néha odaköszön a WD-40-nek és a PH3 csillagcsavarhúzónak a szerszámos rekeszben. Hallod a 200 literes víztank zúgolódását. Hallasz mindent. És sokat. 🙂
A fülemet nem dugaszolom be. Biztonsági okból sem – hallanom kell, ha Ádám szól, vagy ha a hajó szól. Hallani kell. Figyelni kell. Eggyé kell válni a hajóval. Szól neked, ha valami nem oké. Vigyáz rád ha engeded .

És most jön az abszurd rész ; ki fogtok röhögni. Szerintem Ádám sem hisz nekem. A babzsákon fekve ez az egész hangzavar néha olyan, mintha egy amerikai talk show menne egy régi Videoton tévén. Esküszöm, azt szoktam hallani. Mintha a vízből szűrődne fel. Néha még szótagokat is kihallok. 😀 Már elfogadtam de az elején azt hittem megbolondultam. Volt korábban, hogy hallucinaltam és láttam egy úszó romos faházat a vízben. Na ezért kell kikötni magad éjjel... nehogy kiugorjál csobbanni egyet!🤣

A másik élményem egy leírhatatlan érzés, amikor megsiklunk egy hullámon. Csukott szemmel fekszem. Hirtelen nincs csobogás. Nincs rezgés. Nincs oldalirányú erő, ami nyomna. Nincs zaj. És egy pillanatra azt sem tudod, hol vagy. Repülsz? Egy másik dimenzióban vagy? Mintha megszűnne minden.

És aztán: bumm. Le a hullámról, rá a másikra. Kicsit kifordít, és visszaérkezel a valóságba.

Ádám Goralszky Lili Spitzer

18/02/2026

Day 1 – the “easy” start of our Atlantic crossing…
The forecast said 10 knots.
Reality showed up with 35. 😬

These were taken right before I put my phone away and grabbed on.

18/02/2026

Atlanti-óceán átkelés 4–5. nap
(875 megtett tengeri mèrföld)

„Látogatónk van!” – kiabált be hozzám Ádám lelkes hangon.
Egy kis madár nézelődik.

– Kis tengeri madarak, mit csináltok itt ilyen messze? – kérdeztem magamban.
– Hajón hánykolódó emberi lényecskék, mit csináltok itt, ahol a madár se jár? – gondolhatta magában a kis állat.

Hmm… „a madár se jár”. Azt hiszem, ez a szólásunk értelmét veszt***e, mert az Atlanti-óceán majdnem közepén, majd 1500 km-re a szárazföldtől is vannak madarak. Néha fölénk repülnek… nézelődnek.

Volt egy nagy repülőhal a dekken, amit amúgy sütetettünk pár órát a napon, mert senkinek sem volt kedve előremászni a hullámok miatt. (A hajón meggondolsz minden mozdulatot. Simán lehet, hogy később nagy szükséged lesz ezekre a megspórolt ATP-kre.) Na de gondoltam, hátha arra a halacskára pályázik a bámészkodó.

Szerintem Ádámmal mindketten kicsit abban reménykedtünk, hogy valamelyik kicsi madár leszáll a hajóra. Mi megkínálnánk valamivel. Esetleg vízzel, magokkal, tonhalkonzervvel, pisztàcia krèmmel😆 (ki tudja, mit kérne) ,és elcsicseregnénk. Megnyugvás lenne egy „helyivel” beszélgetni az itteni életről. Vagy nem beszélni semmiről, csak csendben lenni.
Együtt, békességben, csendben lenni.

A gondolat, hogy a fedélzetre száll egy kis vendég, nem egy légből kapott gondolat. Mikor Ádám Tamással suhant Vigo-ból Fuerteventura felémèg règebben, megpihent nálunk egy postagalamb. Naplementekor érkezett, és napfelkeltével távozott. Enni-inni nem kért… igazi jó vendég… haha 😸

Azóta is nagyon tetszik nekem ez a sztori… több száz kilométerre a partoktól egy galamb meglátogat a hajódon. 🤭🤭 Posta Galamb ?? Hihetetlen!
Aki nem hiszi, jelezze kommentben, és elküldöm a fotót a Gitane-on pózoló galambról.

⸻

Na de a kis csemege után jöjjön a helyzetjelentés.

Volt többször is gennakerezés, és volt egy-kèt " túltolàs"😃😆. Szerencsére nem végződött drámával… a stresszszint felment, a body battery pedig le a Garmin órán. 🤣

Volt sok jó döntés, és volt egy rosszabb (ami utólag mégis pozitívan zárt): egyszer talán túl korán vettük le a bőszeles vitorlát. Emiatt nagyon belassult a hajó. De legalább nem kellett nonstop figyelni és monitorozni, és tudtunk pihenni, aludni. Kb. napi 3–5 órát alszunk. 🤣 Isteni. 🙂

Az idegrendszer lenyugodhatott egy kicsit.

A gennakeres vitorlázás, annak felhúzása és levétele komplex feladat, és elég stresszes tud lenni. A felhúzásnál csak Ádám van elöl, én a cockpitban macerálom a köteleket és a csörlőket a skipper utasítása szerint. A levétel második felében viszont már rám is szükség van kint a dekken. Nem megyek bele komoly technikai részletekbe arról, mit és hogyan, és mennyire pontosan kell időzíteni, megbeszélni előre… A lényeg, hogy általában egy megnyugodott, elégedett szusszanással vagy egy pacsival zárunk minden sikeresen elvégzett manővert.

Természetesen megvan, hogy milyen vitorlával, mekkora szélben és hány fokon tudunk menni. Gitane érzékeny, szeszèlyes leàny, ezeket a vitorlaszabályokat fokozottan tisztelni kell, és csökkenteni a vitorlafelületet, ha az időjárás – nemcsak a szél, a hullámok is – megkívánja. Nem olyan vicces, mikor az árbóc hirtelen függőlegesből horizontálisba kerül. Kupi lesz bent ès felborul a kredenc.🤣

---------

És akkor most jöjjön egy kis beszámoló a paránkról.🫣!Energiavàlsàg!🪫🪫🪫🪫🪫

Van egy dolog, amivel nem számoltunk. A szargasszó, azaz az àtkozott barna moszatszigetek a víz tetején lebegve.

Nem igaz, hogy nem számoltunk vele, hiszen célszerszám is készült, hogy a kormánylapátokról eltávolítsuk a hínárt. A mennyiséggel nem számoltunk, és azzal sem, hogy ez ekkora hatással lehet az áramtermelésre.

A baj az, hogy 1 percenként felakad valami, és a hidrogenerátorunk (menet közben áramot termelő propeller a vízben) emiatt nem működik rendesen. Nem tudunk elég áramot termelni.

A motort nem akarjuk beindítani, hogy feltöltsük az akkumulátorokat, mert ha a hínàr a hűtőrendszerbe kerül, na akkor van a Baj... Tönkremehet. Az pedig elég nagy katasztrófa lenne.

Este ennyit mondott Ádám:
„Még 6 órányi áramunk van.”
Hmm… fasza – gondoltam. 😄

Mihez is kell áram?
Autopilot – ha nincs áram, akkor nonstop kormányoznunk kell.
Szenzorok( compass, sebessèg, szèliràny, szèlsebessèg)Hűtő, navigàciòs számítógép, plotter, világítás, Starlink.(internet)

Milyen jó is lenne, ha a hűtő tartalma megromlana így az óceán közepén… Lehet, megszeretném végre a halat. 🤣

Lényeg, hogy kicsit ramatyul kezdett kinézni a szitu.

Reggel végül kikapcsoltunk mindent, amit tudtunk, mert az akkumulátor már csak 1%-on volt. 😱😱😱Ádámnak ki kellett találnia valamit. Elővettük hát az egyik napelemet, amit normál esetben vitorlázás közben nem használunk.

Természetesen a nap nem akart sütni… korábban maximum azért zavart a napocska előtti felhő, mert nem tudott a strandon elég jól barnulni a pocikàm. Most viszont létkérdés volt, hogy süssön, és áramot tudjunk termelni.!!

Egy kis „mihaszna szürke felhő fent az ègen"....Ha most épp a körúton sétálnék Budapesten, talán csak felhajtanám miatta a napszemüvegem a fejemre, és mennék tovább. Semmiségnek tűnne.

Itt, az óceán közepén viszont ugyanez a kis felhő most nagy galibàt tud csinàlni.
( " Taka van"😆 gondoltam)

Milyen furcsa az élet.
Neked semmi. Másnak minden.
Hány ilyen apró dolog van nap mint nap, aminek a jelentőségét csak az érzi igazán, akinek épp azon múlik valami? Ilyen hülye apròsàgok...

Pár órán át szerencsénk volt. Kisütött.
Most borult az idő. Meglátjuk, mi lesz...szurkoljatok!

Ádám Goralszky

18/02/2026

Atlanti - óceàn àtkelès 3. nap

Már kb. 525 tengeri mérföldet magunk mögött hagytunk. Szépen fogy a távolság.🥹

Egèszsèg:
A test lassan alkalmazkodik ès szerencsére mindenki jobban van.
Ádám kétszer is ebédelt.😆 Be kell pótolni a több napos lemaradást! Leves, gyökérzöldségek, krumplipüré, csokika – volt minden.

Én reggel még sós-cukros vizet kortyolgattam, 1–2 percenként egy- egy apró kortyot. Fontos a fegyelem... 👩‍✈️nem lehet elhagyni magad!
Délutánra már főtt ételt is tudtam enni.
Juhúú! Úgy tűnik, tényleg igaz a 3 napos szabály: 3–4 nap alatt a szervezet adaptàlodik. Talàn megúszom mostmàr.
--------------------
Gyorsulás és bizalom..
Éjjel, amíg aludtam, a kapitány felhúzta a gennakert vagy aszimmetrikus spinakkert, attól függ, ki hogy hívja.
Meg is táltosodtunk: 7–8, olykor 10 csomós sebességgel haladunk. ( a legkisebb gennakerünk 120 nm, a legnagyobb meg 200nm 🙈 Pink Baby)

Normál esetben a "genya" felhúzàsa megemeli a kortizolszintemet. 🤣Amikor valamelyik szèp színes vitorlánk előkerül, bennem mindig megszólal egy kis vészcsengő. Most viszont kivételesen örülök neki. Gyorsabbak vagyunk, és stabilabb a hajó.

Mégis, amikor fent van a vitorla, van bennem egy állandó készenléti érzés. Mintha bármikor jöhetne egy minket megborító széllökés. Tudom, hogy ezt a hajót erre tervezték, de volt már pár para élményem. Több száz mérföldre a szárazföldtől ezt nem szeretném újra átélni.

A kapitányban viszont maximálisan megbízom. Sok-sok éve a vitorlàzàssal kel és ezzel fekszik. Ismeri a hajóját, és nem tesz ki minket felesleges kockázatnak.
---------------
Apró „látogatók” .. maradjanak apròk🙏🏻

Szerencsére komoly izgalom nem történt...remélem, így is marad.
Reggel négy repülőhal landolt a fedélzeten.🙈 Őket vissza kellett dobálni a vízbe.

Kis horror sztori:
Indulás előtt a holland barátaink, Mark és Miranda meséltek egy ámbrás cettel ( S***m Whale) való ütközésről. Ez eléggé belénk t***e a parát. Ha 10 csomós sebességgel elkapnánk egy bálnát, jó eséllyel a mentőtutajban végeznénk. Szerencsére ők és a hajó is megúszták azt az esetet. Mi meg remènykedünk, hogy semmi ilyen galiba nem lesz.
-------------
Hangulat:
A kedvem sokkal jobb már.
Az első napokban, amikor betegen órákig feküdtem a babzsákon, nem tudtam sem telefont nyomkodni, sem aludni. Csukott szemmel csak repkedtek a gondolatok. Ilyenkor ott van a félelem: Mègis minek csináljuk ezt??? Ott a kilátástalanság – és közben a remény is: tarts ki, hamarosan jobb lesz… évek óta erre készülünk. Erről àlmodtunk ezèrt küzdöttünk mindennel ès egymàssal. Rendben lesz minden.

Az emlegetett félelem… a halálfélelem.
Az is van olykor. De egész jól összehaverkodtunk. 🙂

Amíg rosszul voltam, fejben újra és újra végigpörgettem, hogy ha baj van, mihez nyúlok és milyen sorrendben.
"Igen, ott a grab bag… van benne elég ivóvíz?...cserèljem le?
A hordozható VHF rádiót tegyem már most bele? Lehet, hogy most rögtön be kéne tennem…
Áh, ráér. Meg se bírok mozdulni.
Mayday-protokoll. Hogy is van pontosan?
Pan-pan… igen, azt is elismétlem.
Ha seb van – hogy varrom össze?
Hogy kötözöm be?
Hogyan bújok bele a survival suitba?
Mit csinálok az EPIRB-bel?
Hol van a distress gomb?
Hol vannak a jelzőrakéták?
Hogy nyitom ki a mentő tutajt?"

Aztán egyszer csak belülről megszòlalt valami.
!!!!Elég!!!

Azt mondtam magamnak:
„Hé, Lili… minden rendben lesz. Eleget aggódtál már az életedben. Eleget paráztál. Most csak csukd be a szemed, és pihenj.”

És megnyugodtam.
------------------
Ez az út kicsit olyan lehet, mint egy camino-féle zarándoklat. Ugyan még nem csináltam azt végig, de azt hiszem, van hasonlóság. Az óceánon elkezded nagyon kicsinek és törékenynek érezni magad. Ez az érzés szinte kikényszeríti, hogy magadba nézz, és feltegyél kérdéseket. Ránézz az életedre. Ránézz a kincsekre, amiket kaptál ,és amiket nap mint nap újra megkapsz.🥹

Itt, a végtelen óceán közepén, több száz mérföldre a szárazföldtől az ember óhatatlanul elkezd gondolkodni azon, mi az, ami igazán fontos. De ehhez kell a csend. Kell egy kis szenvedés. A furcsa álmok. A párbeszédek magaddal. És utána jön a megnyugvás. A hit, hogy odafent vigyáznak rád.
-------------
Amúgy, engem az éneklés mindig átsegít a nehézségeken. 🙃Most is daloltam.
Néha magyar népdalokat 🙂, néha bármi mást. Volt például a Dzsungel könyvéből a „Beszél a szél” is. ...Volt : "Kezdjetek el èlni, hogy legyen mit mesèlni..." Mindegy mit èneklek, csak jöjjön – és töltse meg még több ragyogással a csillagos atlanti éjszakákat.

Köszönöm, hogy itt vagy ès elolvastad!☺️

Ádám Goralszky

18/02/2026

Atlanti- óceán àtkelès -
2. nap

Szerencsére az előző este bekészített vihar vitorla ( storm jib) végül nem volt szükséges.
De legalább kényelmes lábtartóként szolgál odalent, miközben alszunk.

19:32 helyi idő szerint lement a nap.
Sajnos egész nap nem voltam túl jól.
Hètszer hánytam, semmi nem marad meg bennem.
(Bocsi, hogy ilyen nyersen fogalmazom, de azt hiszem, inkább a valóságot írom le.🫣)
Ádám nagyon odateszi magàt ès annyit pihentet engem amennyit csak lehet. 🙏🏻🤗

Délután befejeztem egy filmet,ami előre le volt töltve: Szenvedélyes nők.
Jót sírtam Básti Juli megható alakításán.🥹
Szuper volt, hogy csináltam mást is a fekvésen kívül.

Vannak még letöltve filmek, hangoskönyvek, podcastok, de egyelőre nem hiszem, hogy tudom majd nézni vagy hallgatni őket.
Remélem, a 3–4. nap után könnyebb lesz, a szervezetem is jobban hozzászokik, és a hullámok is alábbhagynak.

A tegnapi napról inkább videóban mondtam fel a beszámolót, mert szeretném minél kevesebbet nézni a telefont, nehogy rosszabbul legyek.

Elnézést azoktól, akik ezt most nem fogják érteni magyarul – ígérem, amint tudom, feliratozom.

Egyébként eddig kb. 320 tengeri mérföldet tettünk meg.
A cél elvileg Barbados, és körülbelül 13 nap alatt fogjuk megtenni a távot.

Ádám Goralszky

18/02/2026

Atlanti-óceán átkelés –
1. nap . 2026. Február 13.
Indulàs kb 14:00

Hajnali 4:50 van.
Egyedül vagyok a cockpitben. Adam lement aludni, miután engem három órát pihenni hagyott.

Gondosan ellenőrzöm, hogy rendesen ki vagyok-e kötve, mert tudom, hogy hányni fogok, és hátra kell mennem, lehasalni. Órák óta azért be-becsapnak a hullámok, jobb a békesség, amíg Adam nincs itt, hogy figyeljen rám. Nem lenne jó itt csendben lepottyanni.

A hányás igazából nem nagy dráma. Van már benne gyakorlatom, nem aggódom túlzottan. Valójában nem is tudom, miért jön. Nem érzem annyira rosszul magam. Sebaj. Ez is csak egy jel, hogy a szervezet jól működik.

Szépen világítanak a planktonok a mögöttünk a zakatoló hullámokban. Igazaból lenyűgöző làtvàny!Legalább megnéztem közelről is. 🤪😮‍💨

Mikor pár hónapja volt szerencsénk hármasban Fa Nándorral meginni két kis cañát Las Palmasban, azt mondta:
„Nem az a kérdés, hogy tengeri beteg leszel-e, hanem hogy hogyan viseled, és hogyan tudsz tőle funkcionálni.”

Hát itt most nincs kérdés… működni kell.
Ketten vagyunk, és Adam most nincs jól.

Nem értem az okát. Sok éve vitorlázunk, és talán csak egyszer volt rosszul. Biztos a péntek 13 az oka… jó időpontválasztás egy első óceánátkelésre, haha! 🙂

Az a baj, hogy már úton voltunk, amikor erre rájöttem.

Adam azt mondta, ébresszem fel, ha a szél 23 csomó fölé megy… maximum 2 fokot ejthetek – adta ki az utasítást, mielőtt levet***e magát, úgy, ahogy van, mentőmellényestül, fejlámpástul a babzsákra. Nagyon remélem, hogy 2–3 órán át viselkedik a szél, és nem kell felébresztenem.

Az órámra 20 perces időzítő van állítva, automatikusan ismétlődik. Ha rezegni kezd, felállok és körbenézek. Nem lehet mindent a plotterre és a radarra bízni. Néha elbóbiskolok, de igyekszem rendesen őrködni.

Sajnos az indulásunk nem teljesen úgy alakult, ahogy gondoltuk. Az előrejelzés tévedett, és Mindelo után nem 13 csomós szél volt, hanem 29–35 csomó. Ez okozott megoldandó feladatokat, és már a túra legelején sokat kivett mindkettőnkből. Reméljük, csak a kezdet volt nehéz, és a továbbiakban nem viccel meg minket ennyire a forecast.

Ádám Goralszky

26/11/2024