[scroll down for English]
HU:
Ahogy visszaemlékszem, a sportolás volt az első dolog, amit igazán szerettem életemben. Az iskola első néhány évében tornáztam, később pedig karatéztam. Már akkoriban is úgy gondoltam, hogy később edző leszek, vagy sempai, ha a karatéról beszélünk. Egy dologban biztos voltam, hogy a sport és a tanítás ötvözése egyértelműen nekem való.
16 évesen kezdtem táncolni (tár
sastánc versenyszerűen) és szinte azonnal, hogy képes voltam egyedül koreográfiát kitalálni, elkezdtem tanítani is. Az volt a terv, hogy hivatásszerűen fogok táncot oktatni, csak éppen az egyetem közbeszólt. A sportról és a tanításról a mérnöki tanulmányokra, majd később a mérnöki munkára helyeződött át a hangsúly. Néhány év alatt feljutottam a mérnöki ranglétra tetejére és középvezető lettem egy termékgyártó vállalatnál. A tanítás ebben az időben más módon, különböző szakmai tréningek formájában volt jelen az életemben. Több különböző sportot is kipróbáltam ebben az időszakban az aerobictól a görkorcsolyáig, de egyik mellett sem tudtam igazán elköteleződni.
2018-ban egy bokatörés változtatta meg az életemet, ekkor kezdtem el újra figyelni arra, hogy mi is az igazán fontos számomra. A felépülés után véletlenül találtam rá a rúdsportra, de már a második órán tudtam, hogy ez lesz az a mozgásforma, amivel folytatom a tanítást. Hogy edző lehessek elvégeztem egy fitness instruktor képzést, de éreztem, hogy ez a tudás még nem lesz elég ahhoz, hogy a vendégeim folyamatosan és sérülésmentesen tudjanak fejlődni. Az elmúlt években sorban követték egymást a képzések, így váltam először személyi edzővé, majd egészítettem ki a tudásom a jóga és a mobility eszköztárával. Az edzéseim mára teljesen átalakultak, a sportspecifikus mozgások tökéletesítése helyett a tartásjavítás, az egészségmegőrzés, a testtudat és az erő fejlesztése került a figyelem középpontjába. Folyamatosan keresem azokat az új eszközöket és technikákat, amelyekkel kiegészíthetem még az edzéseimet, hatékonyan támogatva ezzel a vendégeim fejlődését. Amit mindig mondok a vendégeimnek: Az egyetlen dolog, ami közted és a céljaid között áll, az te magad vagy. És te vagy az egyetlen, akiben megvan az erő ahhoz, hogy rálépjen az útra a céljai felé. ENG:
As I remember, the first thing that I really liked in my life was doing sports. In the early years of school I did gymnastics and later karate. Even back then, I imagined that I would later become a trainer, or a sempai when we talk about karate. I was sure about one thing, combining sports with teaching was definitely my thing. When I was 16, I started dancesport (competitive ballroom dancing) and almost immediately after I was able to create choreographies on my own I started teaching as well. The plan was to become a professional instructor, but university just stepped in the way. My focus changed from sports and teaching to study engineering and later on work in that field. In a few years, I worked my way up to the top in engineering, I became one of the leaders of a manufacturing company. At this time, teaching was present in my life in a different way, in the form of various professional trainings. I tried several different sports during this period, from aerobics to roller skating, but I couldn't really commit to any of them. In 2018, a fractured ankle changed my life, and I finally started paying attention to what really mattered to me. After recovery, I found pole sports by chance, and after the second lesson I already knew that this would be the form of exercise I would like to teach. In order to become an instructor, I completed a fitness instructor course, but I felt that this knowledge on itself would not be sufficient for my clients to develop continuously and without injury. In recent years, the trainings followed one another, first I became a personal trainer, later supplemented my knowledge with the tools of yoga and mobility. My trainings have changed completely over the time, instead of perfecting sport-specific movements, improving posture, maintaining health, developing strenght and body awareness have become the main focus. I am constantly looking for new tools and techniques which I can improve my training sessions with, effectively supporting the development of my clients. What I always say to my clients: The only thing stands between your present self and your goals is YOU. And you’re the only one, who has the power to step on the road towards those goals.