Bartók Béla Művelődési Egyesület

Bartók Béla Művelődési Egyesület CSANTAVÉR

Az Egyesület történetéről és munkájáról itt talál leírást. Teret ad közösségi és kulturális rendezvényeknek, megemlékezéseknek. Szedlár Rudolf

Tevékenységi területek:

A Művelődési Egyesület otthont ad több szakcsoportnak mindenféle korosztály részére, továbbá több Klub is és a Nyugdíjas Egyesület is a falain belül működik. A helyi Hunyadi János Általános Iskola közreműködésével minden rendezvényen tagjai megörvendeztetik a csantavéri és ide látogató lakosságot sokrétű műsoraikkal. A falunap alkalmából minden évben az Egyesületben veszi kezdetét az ünneplés a kézművesek és festők kiállításával és a megnyitó rendezvényével. A szakcsoportok működéséről és elért eredményeiről bővebben az Alapadatok cím alatt olvashat. Története:

Az 1930-as években Iparos Dalárdaként működő énekkar a Kis Ferenc utcai Iparkamara szűkös épületében tartotta a próbákat. Az énekkarral szinte egy időben alakult meg helyi zenészekből a tamburazenekar, és ugyanekkor érdeklődés mutatkozott a néptáncok iránt is. Csantavéren megmozdult a művelődési élet. Egy átszervezés során, 1968-ban a korabeli Jugoszláv Művelődési Minisztérium engedélyével létrejött a Bartók Béla Kultúrművelődési Egyesület. Az újonnan megalakult egyesület – amelynek első elnöke Oravec Lajos volt – magában foglalta a számbelileg egyre növekvő énekkart, a tambura- és citerazenekart, valamint a néptáncosok együttesét. Az egyesület szakcsoportjai a megalakulásuktól egy évtizeden át a régi központi iskola tantermeiben tartották a próbákat. Az énekkar elsősorban kamarakórusként szerepelt Sándor Géza zenetanár vezényletével. Leggyakrabban állami ünnepeken, valamint Szabadka községközi művelődési egyesületeinek a 60-as évek végétől Csantavéren évente megrendezett körzeti szemléin lépett fel. Azonban az énekkar csakhamar sikeres népdalkórusként is bemutatkozott: közösen lépett fel a citera- és tamburazenekarral, amelyet Gogolyák Antal zenetanár vezényelt. A zenekar Angyal Imre prímás vezetésével az énekkar mellett a néptánccsoporttal is fellépett, és ebből látszik, hogy nemcsak a kórusnak, de a zenekarnak is kiterjedt szerep jutott. A tánccsoport első koreográfusa Földi Teréz tanítónő volt. A három szakcsoport a színházban mindig telt ház előtt tartotta hangversenyeit. A közönséget különösen vonzotta volt a népzene és a néptánc. A helyi bemutatókon kívül a szakcsoportok évente részt vettek a Rumán megtartott Vajdasági Művelődési Egyesületek Fesztiválján, valamint a testvérvárosok – Szabadka, Zombor és Eszék – nagyszabású közös rendezvényein. Ezt követően hármas találkozókat szerveztek, amelyeken a csantavériek mellett a szabadkai Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesület énekkara és a kúlai Bartók Béla Művelődési Egyesület énekkara rendszeresen találkoztak és fölléptek a három községben. A záróénekeket minden alkalommal együttesen adta elő a három kórus. A néptáncosok szintén sikeresen mutatkoztak be a számukra rendezett községi és vajdasági fesztiválokon. Látványosak voltak ezek a bemutatók, amelyeken a Vajdaságban élő nemzetek és nemzetiségek tánccsoportjai felléptek. A vidéki közönség különösen kedvelte csantavériek magyar népzenére koreografált virtuóz táncát. Az 1970-es évek közepén megalakult az amatőr színjátszók szakcsoportja, amelyik a helyi bemutatókon és vidéken egyaránt sikeresen szerepelt. Az 1980-as évek elején az egyesület végre állandó helyet kapott egy főutcai házban, amelyet közpénzekből, támogatásokból és önerőből folyamatosan átépített, felújított, és amelyben ma is működik. Ezekben az években a néptáncosok több kisebb csoportba szerveződtek, és újra megalakult a színjátszók csoportja. Az egyesület tagjai számos vidéki és külföldi fellépésen szerepeltek és öregbítették Csantavér hírnevét Magyarországtól egészen az egykori Szovjetunióig. Az 1990-es évek érzékenyen érintették a művelődési életet. Sok tehetséges fiatal külföldre távozott, az idősebbek családi és munkahelyi okok miatt elhagyták az egyesületet, amely ekkorra már súlyos anyagi gondokkal nézett szembe, és a megmaradásért küzdött. A Bartók Béla Művelődési Egyesületben ma öt sikeres szakcsoport működik: az énekkar, a Gyöngyvirág kézimunkacsoport, a képzőművészek, a bábosok és a klasszikus táncosok csoportja. Az egyesület mindent megtesz azért, hogy községünk művelődési élete fellendüljön és az ifjú korosztályt bevonja ebbe a munkába.

21/07/2026
Köszönjük a cikket Szerda Zsófi! Kovács Petra Réka Gyurkovics Vivien Korom Balázs Varga Német Krisztián Hirman Csaba Eme...
17/07/2026

Köszönjük a cikket Szerda Zsófi!

Kovács Petra Réka Gyurkovics Vivien Korom Balázs Varga Német Krisztián Hirman Csaba Emese Kovács Pécskai

Csantavéren nem előzmény nélküli a képzőművészeti alkotótáborok története: 1956-ban és 1968-ban már rendeztek itt művésztelepet, a kezdeményezés azonban akkor nem vált folytonossá. ...

Kovács Petra Emese Kovács Pécskai Réka Gyurkovics Vivien Korom Hirman Csaba Balázs Varga Német Krisztián
13/07/2026

Kovács Petra Emese Kovács Pécskai Réka Gyurkovics Vivien Korom Hirman Csaba Balázs Varga Német Krisztián

Köszönjük a felajánlást! Méltó helyre kerül. 🌿🌺🌼🪴
02/07/2026

Köszönjük a felajánlást! Méltó helyre kerül. 🌿🌺🌼🪴

Address

26 Marsala Tita
Csantavér
24220

Alerts

Be the first to know and let us send you an email when Bartók Béla Művelődési Egyesület posts news and promotions. Your email address will not be used for any other purpose, and you can unsubscribe at any time.

Contact The Business

Send a message to Bartók Béla Művelődési Egyesület:

Shortcuts

Share