Hátitárska - Tamarával az RPDDK-n

05/05/2022

Társak az úton: tárgyak az úton

Már több mint egy hónap eltelt azóta, hogy a DDK-t jártuk, azaz amióta utoljára írtam és egyelőre nem is látom még, hogy mikor tudunk visszatérni. Időközben elkezdtem rész-munkaidőben dolgozni is, ami azt jelenti, hogy hetente két nap bejárok az irodába, addig a nagyszülők vigyáznak Tamarára, a többi nap pedig itthonról dolgozom rugalmas munkaidőben. Persze ettől a hétvégi túrázások még működnek majd!

Szóval, arra gondoltam, hogy túrabeszámoló helyett írok arról, hogy milyen felszerelésekkel, eszközökkel megyünk. Az az igazság, hogy ezt a posztot hetekkel ezelőtt egyszer már megírtam (sajnos közvetlenül a Facebook felületén), de aztán valahogy elszállt, mint a győzelmi zászló, és azóta nem vettem rá magam, hogy újra megírjam.

A „szellemi vezető”: Potyautassal a kéken

A „tárgyak” beszerzéséhez, illetve magához a hordozós túrázáshoz a legfőbb inspirációt a Potyautassal a kéken blog/közösség adta. Olyan érdekes ez, mert 2016 tavaszán kezdtem el követni az oldalt és olvasni Juti írásait, amikor az én gyerekeim már kiskamaszok voltak, arról pedig fogalmam sem volt, hogy valaha lesz még egy saját kis potyautasom. Azért emlékszem ennyire pontosan, mert abban az évben kezdtük el az OKT-t és előtte két héttel, március 26-án voltunk az Iszkiri 25 teljesítménytúrán és ott valahol a Vértes közepén említette Balázs – Jutival közös ismerősünk – hogy van egy esztergomi lány, aki kisbabával járja a kéket és tök jókat ír róla, stb. 😊 Ilyen az, amikor a történéseknek évekkel később derül ki az oka. 😊
Ezt a cikket rengetegszer elolvastam, mielőtt elkezdtünk hosszabb utakra menni:
https://www.turistamagazin.hu/blog-bejegyzes-1/hasznos-tanacsok-ha-kisgyerekkel-turazol

A hordozó: Magyarinda
Említettem korábban, hogy a hordozóeszközökhöz totálisan béna voltam/vagyok, nem is igazán volt türelmem és energiám többféle csatost kipróbálni, nekem elég volt az az információ, hogy a Magyarinda jó. Még novemberben el is mentünk egy Potyautas túrára (hazai pályán, a Strázsa-hegyre), és ki is próbálhattuk a Kalandort, a Magyarinda kimondottan túrázásra kifejlesztett csatos hordozóját. Aztán végül nem olyat vettem – még. 😉

Amióta a környezetvédelem területén tevékenykedünk ( ), én nagyon sok mindent használtan veszek. Kalandort viszont hiába kerestem, úgy tűnik, aki azt megveszi, nem akar soha túladni rajta. Végül egy régebbi típusú klasszikus Magyarindát sikerült nagyon jó áron megszereznem, valószínű azért annyiért, amennyiért, mert az egyik műanyag csatja fordítva volt befűzve az egyik hevederbe, szét kellett bontanom egy varrást. Erre persze egy idegesítő túra (miért nem tudom megfeszíteni az egyik oldalon a pántot?) és hosszas forgatás-nézegetés-töprengés után jöttem rá. Azóta viszont tökéletesen működik és nagyon szeretjük is!

A táska: **kPakk

Szintén a Potyautas-túrán láttam, hogy hogy működik a gyakorlatban egy óriási P**k Pakk övtáska, és nagyon tetszett, ezért megrendeltem egy Prémium övtáskát kulacstartóval. Cuki türkizkékes sünis anyaga van, szép és tényleg mindent elnyel. A hosszabb (14-15 km) útjainkra, amikor egyedül, illetve a Hátitárskámmal megyek, akkor belefér az én innivalóm, Tamara kajája (egy cumisüveg/bébiétel), váltóruhája, 1-2 db pelenka, kiscsomag törlőkendő, kisdoboz babakenőcs, textilpelus, az én telefonom, kulcsom, papírzsebkendő, valami kaja nekem (többnyire egy müzliszelettel indulok útnak, aztán azt sem eszem meg) és a paprikaspray, plusz nyáron tudunk még majd vinni egy vékony plédet is. Hihetetlen….!

A „cumifuksz” 😀

Egyszer a Facebookon szembejött az alkotó, megtetszett, megrendeltem és egyedi elképzelés szerint nagyon szép kivitelben elkészült, Boróka meg elnevezte cumifuksznak. 😀 Mindig velünk jön a hordozó hevederére csatolva, aztán a cumi vagy Tamara szájában van, vagy nem…..

Hát, ennyi cuccal mentünk eddig.
Nyáron jobb lesz, mert kevesebb lesz rajtunk a ruha, viszont jobban összeizzadunk majd és több víz is kell.

(Megjegyzés: a poszt nem reklám. Az említett termékek előállítóit/forgalmazóit azért említettem meg, mert elégedett vagyok velük! Nincsenek is “influenceri” ambícióim.)

Sokan meg szoktak keresni, hogy mikor érdemes elkezdeni babával túrázni, milyen hordozót javaslok, hogyan érdemes…

01/04/2022

Fő a biztonság!

Ez most csak egy sztori…
Bevillant, hogy a hétfői, legutóbbi túránkon vettem elő először a paprikasprayt - persze indokolatlanul.
Mielőtt elindultunk, szerettem volna beszerezni egy ultrahangos kutyariasztót és egy paprikasprayt, ha másért nem, a tudat miatt…
Az utóbbit sikerült megvenni, a kutyariasztót is be kellene szerezni, mert bár általában sokkal jobban félek az emberektől, mint az állatoktól, az erdőben senkitől sem félek, a települések külterületein kóborló emberektől és ember által veszélyessé lett állatoktól viszont mégiscsak tartok.

Na, szóval Szombathely és Ják között félúton, a semmiben egy hosszú egyenesben megláttam, hogy emberek ácsorognak, elővettem hát az övtáskámból a sprayt és határozottan közeledtem.
Három hölgy állt egy kerítés mellett. Nők, akiket megviselt az élet. Valószínű valami mezőgazdasági munkát végeztek és éppen szünetet tartottak. Köszöntem, rekedtes, cigitől mart hangon visszaköszöntek.
Továbbmentem és mocskosul szarul és álságosan éreztem magam, amiért csőre töltött paprikaspray-vel a kezemben mosolyogva jó napot kívántam…

28/03/2022

Első szakasz teljesítve
(RPDDK 5. nap: Szombathely – Ják, 2022. március 28.)

A pénteki rövid túra óta sem pihentünk. Szombaton több mint 11 kilométert sétáltunk Bükön babakocsival, több részletben, vasárnap pedig spontán felmentünk Írott-kőre a Hörmann-forrástól és sétálgattunk a forrás, illetve a Szent Vid kápolna és a Kéktúra emlékmű 😉💙 környékén.
Így ma reggel úgy éreztem magam, mint a Balaton Maraton második napján: fáradt a lábam, de menni „kell”.
Mami inkább a fürdőt választotta – ami nem is csoda, mert az elmúlt három napban ő is több mint 25 kilométert gyalogolt – így Tamarával kettesben keltünk útra, hogy az első szakaszból még hátralévő 12,8 kilométert teljesítsük.
A parkerdőnél hagytuk az autót dél körül, Petivel úgy beszéltük meg, hogy Jákról busszal visszajövünk Szombathelyre, a pályaudvarról pedig munka után kivisz minket az autónkhoz.

Napos, meleg, igazi tavaszi időben, jó hangulatban indultunk, de Tamara hamarosan rákezdett az elalvás előtti hosszan elnyúló méltatlankodására, amit 2-2,5 kilométeren keresztül nem hagyott abba. Eddig három atombiztos dolog létezett az életünkben: hogy autóban, babakocsiban és a hátamon menet közben csendben van. Ezek most a büki tartózkodásunk alatt megdőltek, de remélem, ha hazamegyünk, visszaáll ez a rend is.
Sajnáltam, hogy a Szombathely határában lévő ligetes, napsütéses erdőt nem élvezhettük zavartalanul, de aztán ahogy átkeltünk a nárai autóúton, pontosan ott, elvágólag, egycsapásra megszűnt a panaszkodás, onnantól Ják határáig békésen aludt.
Egy hosszabb szántóföld után megint az OKT kemenesháti szakaszairól és a Bozsok utáni részről ismert jellegű erdő következett hosszú, egyenes, széles utakkal, de azért néhány kanyargós kis ösvény és lélekvesztő fahidak is színesítették a monoton tájat. Hosszan együtt haladt a Szent Márton zarándokút sárga jelzése a kék jelzéssel, így értük el a Jákra vezető töltést, ahonnan már jó messziről látszott a két jellegzetes toronysüveg.

Mivel múltkor a buszmegálló és a pecsételőhely közötti szakaszt már megtettük, most a település központjában állítottam meg az órát pont 12 kilométernél. Nagyon jó tempót jöttünk, a tervezett 3 óra helyett 2,5 óra alatt megérkeztünk, így kényelmesen megebédeltünk a buszmegállóban lévő Spájz vendéglőben, és rendben visszaértünk az autóig.

Ezzel véget ért a RPDDK első szakasza és az ötnapos büki üdülésünk is, mindkettőnek 50 kilométer az egyenlege.

27/03/2022

“Műsoron kívül” újra Írott-kőn. 🌲⛰🪨🌸
Anyukám (68) először járt itt.
Én (47) negyedszer. (Először 42 évesen.)
Tamara (0,5) másodszor.
😅🤷‍♀️

26/03/2022

Mami a kéken
(RPDDK 4. nap: Szombathely-Olad - Szombathely, parkerdő, 2022. március 25.)

Sikerült kipihenni az előző nap megpróbáltatásait testileg és lelkileg is, így anyukámmal együtt kerekedtünk fel a szakaszból maradt kb. 7-8 kilométer megtételére. A fuvarozásban ismét Peti vállalta, nagyon hálás is vagyok ezért a segítségért. A pecsételőhelynél, a szombathelyi parkerdő bejáratánál találkoztunk, onnan autóztunk vissza a Komlósi Ferenc utcába, ahol előző nap letértünk a jelzésről. Sokkal gyorsabban és gördülékenyebben ment az elindulás.

Az útvonal első fele lakott területen, kertvárosias utcákban haladt, ez nem volt annyira élvezetes… Eddig sem értettem ezt a szakaszt a vonalvezetésével és a parkerdő tömegközlekedéssel való elérhetetlenségével együtt, Rockenbauer Pál iránti tiszteletem mellett most még annyira sem. Az oladi „kilátó” sem éri meg a kitérőt…

Aztán végre beértünk az erdőbe és onnantól kezdve idilli, könnyű és kellemes, nyugdíjasoknak való séta volt, gyorsan el is röppent a 7,5 kilométer.

A parkerdő ideális futóterep is, felfestett jelzések is mutatják a futóútvonalakat, kedvem lenne egyszer futni egyet itt!

26/03/2022

Rémálom
(RPDDK 3. nap: Bozsok – Szombathely Olad / 1., 2022. március 24.)

Annyira tartottam ettől a szakasztól a hossza és a lehetséges kiszállási pont, ill. a végpont megközelíthetetlensége miatt, hogy végül rossz is lett.

Pedig minden jól indult. Anyukám Bükfürdőn üdül, Tamarával mi is eljöttünk pár napra, természetesen a kéktúrázás szándékával. Napok óta agyaltam a logisztikán, hogy hogyan teljesítsük a szakaszt, még az is felmerült, hogy az új, terepfutásra is alkalmas babakocsival mennénk végig, hol futva, hol gyalog, de ezt végül szerencsére elvetettem. Kitaláltam, hogy a 89-es út környékén megszakítom a túrát és másnap (vagy más nap :-) ) fejezzük be. Megkértem egy kedves szombathelyi ismerősömet, hogy a fuvarozásban legyen a segítségemre. Csütörtökön összepakoltam az öt napra való cuccot kettőnknek, két autós hordozó, meg minden, ami kell. 😀
A terv az volt, hogy koradélután megérkezünk Szombathelyre, onnan elvisznek Bozsokra, Peti javasolt is egy parkolót, ahol az autót hagyhatom. Persze kicsit késve indultunk már otthonról is, és a benzinkúton is sokáig szüttyögtünk, így majdnem 16 órakor értünk Bozsokra. Sajnos nem volt időm kellőképpen körültekintően felkészülni, csak saccoltam, hogy kb. 10 km körüli utat kell majd megtennünk. Mivel az jó esetben két és fél óra, és fél 7 körül sötétedik, el mertem indulni még.

Valószínű a sietség és az egész napi pakolással, utazással járó mentális leterheltség miatt is, ahogy vettem fel Tamarát a hátamra, kicsúszott a kezemből az egyik pánt és a baba elkezdett esni lefelé, úgy kaptam utána, de így is leért a kis feje a földre. Borzasztó volt, megsemmisítő pillanat, soha, de soha többé nem akarom átélni. Biztos az is szerepet játszott, hogy mindkettőnkön csúszós ruha volt, meg hogy már ő is jobban mozog, kileng, és az is, hogy túl magabiztos voltam. De nem akarom mentegetni magam, mert a felelősség csak az enyém és ez borzasztóan nyomaszt.
A tanulságot levontam, mostantól még sokkal jobban vigyázok rá!

22/03/2022

Bozsok és környéke. Minden, ami nem kék 😊

Külön posztban írok itt azokról az élményekről, látnivalókról, amik nem közvetlenül a túraútvonalon értek, hanem a túra előtt/után/alkalmával.

Bozsok
Említettem az első napi túraleírásban, hogy a Bozsoki Pihenő nevű szálláshelyen aludtunk három napot. A falu egy részét már megérkezésünk napján, sötétedésben bejártuk, a Sibrik kastély megtekintésére pedig később kerítettünk sort. Sajnos, a cukrászda kimaradt az élmények közül, de megyünk mi még Bozsokra! 😉

Kőszeg
Többször jártam már itt, de mindenképpen szerettem volna most is sétálni egyet a kis ékszerdobozvárosban. Egyik este bementünk egy gyors vacsora szándékával (pizzára vágytam), csak aztán a Tescoban elhagytam a telefonom, amit később vettem észre, így kétségbeesés, eltévedés, komoly aggodalom, majd nagy fellélegzés lett a program. Pont akkor hozták oda az ügyfélszolgálatra, mire nagy nehezen visszataláltam és ott toporogtam elveszetten.
A tervezett pizzériát nem találtam meg, egy másikat kerestem, oda is vitt a gps, de végül egy Hexenküche nevű kis étterembe keveredtünk be a sétálóutcában, ahol gombakrémlevest (Ágotával minden kéktúrán gombakrémlevesről álmodozunk 😀 ) és vasi dödöllét ettem és iszonyatosan telezabáltam magam…. Aztán amikor a hazautazás napján még sétáltunk egyet Kőszegen, akkor vettem észre, hogy a Garabonciás pizzéria két házzal odébb volt…. Mindegy, a gombakrémlevesnek így kellett lennie…
Vittem magammal az OKT füzetemet és belenyomtam a hivatalos kőszegi pecsétet is, ugyanis a füzetembe annak idején 2016-ban egy vasúti bélyegző került.

Bucsu történelmi emlékei
Bozsok felé menet egy útkereszteződésben két érdekesség miatt is érdemes rövid időre leparkolni.
Az egykori Szombathely – Pinkafői vasútvonal Bucsu állomásépületét „közlekedési emlékhely” tábla jelzi. A megálló 1888-tól 1948-ig, a határ lezárásáig működött, 1960-ban a vasúti forgalom is megszűnt, 1965-ben pedig felszámolták a vasutat.
Pár lépésnyire egy római vízvezeték maradványait lehet látni, nekem ez nagyon tetszett. Hátborzongató, hogy ez a műtárgy kb. 2000 éve ott lapul és állja a történelem viharát.

A többit képekben. 😊

22/03/2022

A látszat csal

Az 1. szakasznak az első és az utolsó részét teljesítettük, mégis egy kivételével minden pecsétünk megvan. 🤪
A dátumozást és az új füzetet még szoknom kell….

22/03/2022

Átugrottunk két szakaszt
(RPDDK 2. nap: Ják – Egyházasrádóc, 2022. február 24.)

Az eredeti elképzelésem az volt, hogy – ahogyan az OKT-t módszeresen nyugatról keletre – Írott-kőtől Szekszárdig egymás után járjuk majd be a szakaszokat, elvégre úgyis el kell jutni legalább egyszer mindenhová.
Nem volt mindez „kőbe írva” 😉 és már a második szakasz másképp is lett.
Bozsok után ugyanis egy közel 21 kilométeres etap következik a szombathelyi parkerdőig, ami Olad városrésznél megkerüli a települést, tehát nem érint semmilyen közlekedési csomópontot és a helyijáratok is elég ritkán járnak. Olvasgattam korábbi túrabeszámolókat, általában megosztják ezt a szakaszt, valami főút mentén kiszállnak és hozzácsapják az előtte és az utána lévőhöz.
Tamarával sosem mentünk még ennyit, 5-6-7 óra alatt etetni is kell, elég hideg van, mivel összeizzadunk, ha leveszem, át is kell öltöztetni, lényeg a lényeg, nem vállaltam be a hosszú utat.
A szállás házinénije is javasolt egy megoldást, fuvarozott is volna ismét, de akkor nem nagyon tetszett az, hogy másnap nem szerzünk pecsétet, ezért B-tervet ötöltem ki. (Az az igazság, hogy utóbb, amikor majdnem egy hónappal később ezt a beszámolót végre megírom), kicsit bánom, hogy nem tudtam le akkor, amikor ott aludtunk Bozsokon, segítségem is lett volna, fuvarban és helyismeretben egyaránt… Mindegy…)

A szeles időjárás miatt a legrövidebb szakaszt kerestem, ez pedig Ják – Egyházasrádóc volt a maga 8,5 kilométerével. A két falu között sem valami fényes a közlekedés, át kellett szállni mindenképpen. Ha a végponton szerettem volna hagyni a kocsit, majdnem egy órát kellett volna várnunk a csatlakozásra, így a túra utáni buszozást választottam és Jákra autóztunk el.

A nevezetes román kori templomot renoválják, nem is lehet bemenni az udvarba sem. Szerencsére néhány évvel ezelőtt jártam már Jákon, a templom általános iskolai művészettörténeti tanulmányaim óta rajta volt a bakancslistámon. Annak idején rajzórán kartonból meg is kellett csinálnunk a makettjét.

A templommal szemben lévő parkolóban hagytuk a kocsit, ahol a pecsételőhely is van, így gyorsan nyomdáztam is egyet. Amíg tollászkodtunk, az iskolások futották körülöttünk a tesiórán kiadott köröket. Szép napsütésben indultunk el a falu széle felé, de ahogy kiértünk a házak védelméből, rögtön arcul vágott a szél. Jó darabon a főút mellett haladtunk, Tamara méltatlankodott, én pedig bizakodtam, hogy mielőbb szélvédett ösvényre kanyarodunk. Sajnos ez hiú remény volt…
A forgalmas útról letérve egy óriási zárt kapu előtt találtuk magunkat. Rövid megtorpanás és tanácstalanság után kinyitottam a kaput és beléptünk egy mezőgazdasági területre, ahol aztán szántóföldek mentén, hosszú egyenesekben folytattuk utunkat. Az én arcomba folyamatosan süvített a szél, Tamara az én szélárnyékomban rövidesen elaludt, így az orkántól eltekintve nyugodtan haladtunk.

Elértük a terület végén lévő kaput, amelynek nyitásához a 174 centimmel igencsak nyújtózkodni kellett, aztán egy telepített kiserdőben kanyarogtunk szerencsére széltől védve, de sajnos nem sokáig. A végeláthatatlan újabb szántóföldek mentén előbb-utóbb elértük Egyházasrádócot, a falu határában szereztünk egy extrapecsétet is, majd célba vettük a fogadót, ahol enni-inni-megpihenni no és persze pecsételni terveztünk.
15 órakor indult a busz, amivel Balogunyomig kellett utaznunk, hogy ott fél óra várakozás után átszálljunk a jáki járatra, mi pedig már 14 órakor megérkeztünk.
A fogadót zárva találtuk, 12 és 15 között nem tart nyitva, de a teraszon már éppen kinéztem magunknak egy kényelmes kanapét, amikor jött a tulajdonos és beengedett, így melegben, kényelmesen, meleg étellel etettem meg Tamarát, át is öltöztettem, tisztába is tettem, közben elbeszélgettünk a fogadós házaspárral, a hölgy ki is kísért a buszhoz, hálás vagyok nekik, igazi szívmelengető kék-élmény volt!

02/03/2022

Elindultunk a "másik úton"
(RPDDK 1. nap: Írott-kő – Bozsok, 2022. február 23.)

Február 22-én, kedden utaztunk el az Alpokaljára. Bozsokon, a Bozsoki Pihenő nevű szálláshelyen foglaltam le egy apartmant három éjszakára.
A terv az volt, hogy másnap átbuszozunk Velemre, onnan a legrövidebb 5 kilométeres úton felmegyünk az Írott-kőre, ahol is elkezdődik a „nagy kaland” hivatalos része, és szép lassan, további 8 km során leereszkedünk Bozsokra.
A szállásra való bejelentkezés közben szóba került az érkezésünk célja is és a háziasszony felajánlotta, hogy szívesen felvisz minket a Hörmann-forrásig, ahonnan csak 2 kilométert és 200 méter szintet kell menni a csúcsig. Természetesen örömmel éltem a lehetőséggel.

11 óra körül indultunk, ideális kirándulóidő volt ragyogó napsütéssel, de amikor felértünk a szerpentin tetejére és kiszálltunk az autóból, megcsapott a hideg, télies időjárás és meglepett a táj is a hatalmas fenyőfákkal, noha jártam már itt, most olyan volt, mintha egy másik világba csöppentünk volna, de nagyon tetszett az érzés!
Ahogy elindultunk felfelé a kéken (OKT útvonala) rögtön elszállt minden korábbi nyomasztó aggodalmam, hogy egyedül leszek órákon át egy babával az erdőben és mi lesz, ha…… Tudtam és éreztem, hogy semmi baj nem érhet!
Meglepően gyorsan felértünk, a csúcson volt pár kiránduló, időztünk egy kicsit az erős szél ellenére, a kilátó legfelső szintjét Tamarára való tekintettel sajnos most kihagytuk, pecsételtünk, fotózkodtunk, jól bevéstem az emlékezetembe a pillanatot, és elindultunk vigyorogva a DDK-n.

A szél sajnos sokáig velünk volt és Tamara hangot is adott a nemtetszésének. Eleinte csak szolidan reklamált, majd fokozatosan csapott át sírásba, le is kellett vennem. Szerencsére nem sokkal később beértünk egy szélvédett völgybe, sikerült a cumit is a szájába adnom, így megnyugodott, én pedig zavartalanul élveztem a táj szépségét, a patak vizén megcsillanó napfényt és a vízcsobogást, a fenyveseket felváltó fehérlő nyírfaerdőt, illetve egészében az „útonlét”, a Tamarával való közös élmény örömét.

A szakasz látványosságai voltak a Bozsok felé közeledve az út mentén egyre gyakrabban feltűnő réteges zöldpala sziklaformációk, amelyek közül a Kalapos-kő a leghíresebb.

Az út vége felé egy meredek lejtővel kellett megküzdeni, ami nem volt túl kellemes, egyre inkább éreztem a combomat a plusz közel 10 kilónak köszönhetően.

Pont 10 kilométert mutatott az órám, amikor „hazaértünk” és kiderült, hogy a szállás pont a Kéktúra-bélyegzőnek helyet adó buszmegállóval szemben van.