05/07/2023
Hajnalban, igen a hajnali madarak csicsergésének hívó szavára a teraszon ülve a napfelkeltét vártam.
A rigókat és erdei madarakat követve megérkezett a Búbos banka család a villanyvezetékre és reggeli tisztálkodásba kezdtek.
Ültem, néztem e csodákat, néha belekortyoltam a kávémba.
A szemközti hegyoldalt ,,aranyba,, öltöztették a felkelő nap sugarai.
Zajt hallottam, nem is zaj volt inkább nesz.
Egy gyönyörű őz legelt mellettem, 3-4 méterre.
Óvatosan felálltam és a teraszpárkányra támaszkodva néztem ahogy reggelizett. Észrevett, de nem ugrott meg. Kíváncsian fürkésztük egymást, hiszen napi vendég nálunk, bár ennyire közel még nem merészkedett.
Talán érezhette, hogy nem akarom bántani, hogy tisztelem.
Nem hagyott itt, sokáig legelte a zsenge füvet a madarak énekét élvezve.
Minden mozdulatomra felfigyelt, óvatos volt.
Emlékszem, talán télen ő is köztünk lehetett mikor az alma és zöldség maradékokat kitettük a vadaknak és elfogyott. Talán. Bár olyan egyformák.
Pár hete is láttunk egy őz mamát két kicsinyével, egy közülük ,,pöttyös,, bundát hordott.
Lassan továbbáll, godoltam, mivel elindult a vén diófa irányába.
De a bokrok közé ment.
Ennyi mára, gondoltam.
Mikor újból kilépett, de nem egyedül.
Az egyik cicánk társaságában. Mintha barátok lennének, meneteltek fél méterre egymástól.
A cica eszrevette hogy kint vagyok, megiramodott felém a reggelit követelve.
Ekkor ugrott a gabonába az őz, ahogy gondoltam a vén diófa alatt.
Hát, ez volt a mai reggel története, amit megosztok veletek.
Holnap valószínű újra találkozunk vele, ha időben felkelünk.
De ezért érdemes..
Szép napot mindenkinek:
A Csend-Dűlő csapata.