01/06/2026
A hétvégén szerény létszámban ugyan, de képviseltette magát a csapat a csehországi Dolní Moravaban megrendezett Spartan versenyen, ahol Bettina Balogh Sprinten, míg Márk Bogádi Beasten indult. (Sosem gondoltam volna, hogy egyszer a „szerény” jelző és Márk egy mondatban fog szerepelni. 😁)
Márk – a CEU szériaállomás – Beast AG futamában nagy hajrá után csak néhány másodperccel maradt le a dobogóról, és lett negyedik, de továbbra is jól áll összetettben, és reméljük, hogy a tavalyi ezüst után a Közép-európai versenysorozatban egy helyet azért javítani fog. 💪🏼
Betti – akit ezúton is nagy szeretettel köszöntünk az egyesület tagjai között – szintén néhány (konkrétan öt) másodperc különbséggel, de megnyerte Sprinten a korosztályát, és női összetettben az 5. helyen végzett. 😊
Bettinek nem ez volt az első kiemelkedő sporteredménye, számos terepakadályfutó és Hyrox versenyen végzett igen előkelő helyen, és az egyesületünk első olyan versenyzője, aki Spartan világbajnokságon már dobogón is állhatott (2024 - Spartan Beast világbajnokság, korosztályos 2. helyezés, Abu Dhabi). 👏🏻
Gratulálunk!
Aroo,
Norbi
P.S.: Hát Márk, fel van adva a lecke…. 😃😘