28/05/2026
2026.május 23-24 Pécs
Érmet szerzett a legmagasabb osztályban a szécsényi Szerva ASE
Hétvégén Pécs adott otthont az Extraliga Final Fournak. Az már a bajnokság befejezése után kiderült, hogy a szécsényi Szerva ASE a többszörös csapatbajnok házigazdákkal kerül szembe a döntőbejutásért.
A baranyai csapat a nemrég rendezett csapat világbajnokságon két főt delegált, Szántosi mellett a szerb Pető szerepelt hazájuk csapatában. Mellettük ott sorakozott az Extraliga egyik legjobbja, Molnár Dávid is. A Szerva ASE-nél mindenki készen állt, a párosnál Kovács és Petkov kapott bizalmat, akik végig kiélezett meccsen, döntő szett után maradtak csak alul.
Az egyeseknél Petkov ugyan 3–0-ás vereséggel kezdett, de minden szett tíz pont fölött volt. Demeter szettelőnyről, szettlabdát is bukva kapott ki, így 3:0-ás hazai előnyt mutatott az eredményjelző, de ha ekkor a Szerva vezetett volna, az sem lett volna meglepetés.
Kizakisz a vb-t megjáró Pető ellen nagyszerű játékkal rukkolt elő, 2:1-nél közel állt a bravúrhoz is. A döntő szett közepén viszont megsérült a bokája és fel kellett adnia a mérkőzését, így kialakult a 4:0. A nógrádiak csalódottak lehettek, hiszen több volt ebben a mérkőzésben, hiszen minden játszma szoros volt, de a végjáték valahogy nem állt össze.
Salamon István csapatvezető szerint tudták, hogy nem ők voltak az esélyesek, de nagyon szoros mérkőzéseket játszottak, helyenként jó játékkal.
Bronzmeccs várt a Szerva ASE-re
Sok idő nem volt keseregni, hisz másnap következett a bronzmérkőzés a Celldömölk ellen. Az előjelek itt sem a nógrádiaknak kedveztek, hiszen a bajnokságban kétszer is sima vereséget mértek a Szervára.
Az egyéni mérkőzésekre Demeter helyett az a Kovács Sebestyén állt be, aki a következő szezont a Szondi Székesfehérvár csapatánál kezdi meg. Kizakisz játéka még a mérkőzés előtt fél órával is kétséges volt az előző napi sérülése miatt, de végül vállalta, hogy asztalhoz áll.
A Petkov-Kovács páros talán most játszottak legjobban, és győztesen hagyták el az asztalt. Petkov a fiatal kínait verte, míg Kovács szoros küzdelemben maradt alul – a pár éve még Szerva színekben szereplő – Jakab Jánostól. Kizakisz vállalta a játékot és parádésan játszva legyőzte a sokkal esélyesebb horvát vendégjátékost. Talán ez volt a torna legnagyobb meglepetése, ezzel 3:1-re vezetett a Szécsény. Kovács utolsó szécsényi mérkőzésén nem bírt a fiatal kínaival, egy pontra felzárkózott a Celldömölk.
Petkov és Kizakisz egyszerre kezdte a mérkőzést és egy győzelem elég volt a Szerva sikeréhez. Marko Petkov nem bízott semmi a véletlenre, magabiztos, néha már sziporkázó játékkal verte a csereként beállt Fazekas Pétert. Kizakisz Petkov győzelme után feladta a döntő szettet, így kialakult a 4:3-as végeredmény. A Szerva ezzel ismét hatalmas sikert ért el, és dobogón végzett a legmagasabb osztályban.
Az alapszakaszt megnyerő PTE PEAC csapata a négyes döntőben sem talált legyőzőre, és fennállása során hetedszer lett magyar bajnok.
Salamon István, a Szerva csapatvezetője: „Hatalmas siker, bravúr az érem megszerzése! Köszönöm minden játékosnak, amit egész évben, és különösen ebben a két napban nyújtottak. Különösen Kizakisz és Petkov játéka volt óriási.”
Final Four, férfiak.
Elődöntő: PTE PEAC Kalo-Méh – Szerva SE 4:0
Győzelmek: Szántosi Dávid, Molnár Dávid és a Pető Zsolt és a Szántosi-Pető páros.
A 3. helyért:
Szerva ASE – Celldömölki VSE Vulkán Fürdő 4:3
Győzelmek: Marko Petkov 2, Kizakisz Nikolaosz, a Kovács-Petkov páros, ill. Jakab János 2, Wei Chen Yu.
Forrás:Nógrád vármegyei hírportál