13/06/2026
leválás
„Téged az Isten a tenyerén hordott” – mondtam Mamának minap a Mátrából hazafelé tartva, amin jót derült a lányom. Csodálatos napot töltöttünk együtt régi kedves ismerőssel, hatalmas beszélgetésekkel, sétával. Annak idején kamaszként nem hisztiztem, nem tomboltam, nem voltam akaratos sem, Már régóta tudom, hogy ez úgy és akkor nem volt jó – talán csak a szüleimnek. Teljesen normális, ha a kamasz lázad, és próbálgatja a szárnyait. Természetesen úgy, hogy ezzel nem lépi át a tisztelet határát.
Az egészséges felnőtté válás folyamatához hozzátartozik az elválás, a leválás a szülőkről. Ehhez mi szükséges? Az önállóság mind érzelmi értelemben, mind fizikailag. Ennek első mérföldköve az, amikor a kisgyermek belép az első oktatási intézménybe. Sokszor látom, hogy a szülő túlaggódja a folyamatot, utasításokat ad mind a gyermeknek, mind a pedagógusnak, s a gyermek tartva a retorziótól fél bizonyos döntéseket meghozni. Itt indul el elsőként a függés, hiszen nem tudja megélni a gyermek az élményt, melyet a más légkör, csoport, helyzet nyújt számára. Második nagy szakasza a serdülőkor, amikor a lázadás a későbbi önállóságot alapozza meg. Ha itt kisiklik valami, azt később sokkal nehezebb helyes irányba terelni majd. A lázadás, a korlátok lebontása, a helyes határ kiépítése fokozatosan kell, hogy történjen. Hány szülőt látunk, aki mindent megenged a gyermekének, gondoljunk csak a kislányok hatalmas műkörmeire, festett hajára, a műszempillákra. Már ekkor kialakul a gyermekben az érzés, hogy nem elég szép, nem elég csinos és a szülő adja alá a lovat, hiszen a közösségi médiában is ez ömlik mindenkire.
Ahhoz, hogy valaki egészséges felnőtt kapcsolatot tudjon kialakítani fontos, hogy függetlenné váljon mind a döntéseiben, mind az anyagiak tekintetében; s ugyanilyen fontos az elköteleződés is. E nélkül nem alakítható ki stabil kapcsolat. Tudom, nem egyszerű; én is megjártam a magam kanosszáját. Megtanultam, megtapasztaltam, mi az, ami a totális csődhöz vezetett, mi az, amin változtatnom kellett. Amit nehéz megértenem, ha valaki érzi és látja, nem jó az irány, miért nem tesz semmit – hiszen a felismerés már az első lépés. Onnan apró lépésekben haladva szépen orvosolható mindaz, amit elődeink másként tettek és nem volt komfortos. Aztán eszembe jut, azért nem lép, mert tart a szülőtől még felnőttként is. Beáldozva ezzel a saját szabadságát és a következő generációét is.
Amikor a szülő a már felnőtt gyermekét neveli, irányítja, tereli, akarva – akaratlanul befolyásolja. Befolyásolja az életterét, a döntéseit, kapcsolatait, programjait, ezért kialakul az a helyzet, hogy még a papíron felnőtt sem mer nemet mondani a szüleinek, nem érzi a határokat, melyeket meg kellene húznia. Nem meri a véleményét felvállalni, ezért inkább visszahúzódik, vagy emelt hangon mondja el, ami ismét visszavezet a fentebb említett tiszteletkörhöz. Azt érzi, muszáj reagálni a szülők érzelmi befolyásolására, mivel azonban ezt nem tanulta meg, hogyan kezelje – elveszett.
A kamasz gyönyörűen megtanulja, hogy a döntéseivel bár nem értenek egyet, attól még szeretik. Hálás azért, ha vannak határok, feladatok, hiszen ettől érzi magát biztonságban, miközben a hormonok tombolnak, s keresi, ki is ő maga. Ha ehhez hozzájárul az, hogy felnyílik a szeme és meglátja, hogy a saját szülei tartanak a saját szüleiktől – vajon mit érez? Mikor rádöbben, hogy a szülők nem azt teszik, amit papolnak. Neki. Amikor füllentésen vagy hazugságon kapja a szülőt? Így biztos nem fogja megtanulni, hogyan lehet boldog és kiegyensúlyozott.
Mikor lehet kiegyensúlyozott a kapcsolatod a szüleiddel? Ha eltávolodsz. Kialakítod a saját értékrended, a céljaid és ezekhez szépen lassan elindulsz. Társad a hited, az önismereted, az önbizalmad, hiszen ez az a muníció, melyet elvileg otthonról hozol. Ha nem így van, akkor neked kell ezeket megtalálnod és felállítanod. Mielőtt a szüleiddel való kapcsolatod rendeznéd, szükséges a belső, önismereti munka; s azt is észben kell tartanod, hogy a szüleid ezzel egyenes arányban nem biztos, hogy változnak – ez azonban nem lehet akadály a te számodra. gj
