20/08/2026
Ismerjétek meg, Lucát.
25 éves vagyok, közgazdászként végeztem a Miskolci Egyetemen.🎓
Azért kezdtem el edzőterembe járni, mert szerettem volna növelni az izomtömegem, illetve fontosnak tartottam, hogy rendszeresen mozogjak. Először Kocsis Katánál kezdtem el edzeni, aki egy biztos alapot adott nekem, és megszerett***e velem az edzőterembe járást, fontossá t***e az életemben a sportot, ma már el sem tudom képzelni enélkül az életem, ezért nagyon hálás vagyok! 🫶
Kata ajánlására kezdtem el utána a közös munkát párjával, Nagy Jocóval. Kezdetben a húzódzkodás érdekelt, és ebben szerettem volna fejlődni. Később Jocó javasolta, hogy próbáljam ki a felhúzást is, ami az első edzések után nagyon megtetszett, és hamar a kedvenc gyakorlatommá vált. Ahogy egyre több súlyt emeltem fel a földről, egyre jobban beszippantott az egész.🏋️✨
2025 decemberében részt vettem életem első erőemelő versenyén, a Mikulás Kupán. Eléggé izgultam, de a verseny annyira jól sikerült, hogy a végére már azon gondolkodtam, hogy mikor lesz a következő. Ott éreztem először, hogy ezt nem csak hobbiként szeretném csinálni, hanem hosszú távon is szeretnék fejlődni benne. 💪🏆
Számomra nagyon nagy szó, hogy elég rövid idő alatt annyit sikerült fejlődnöm, hogy kijutottam az idei, Veronában rendezett Európa-bajnokságra, két csapattársammal együtt, ahol egy aranyéremmel gazdagodtam!🥇
Szabadidőmben szeretek biciklizni🚴🏻♀️, olvasni📖, túrázni🏔️, és amit sosem néznek ki belőlem az emberek: számítógépen játszani🎮
Örülök, hogy egy ilyen támogató csapat tagja lehetek, illetve köszönöm az edzőnknek, Jocónak a segítséget, hogy idáig is eljuthattam, és mindig kiáll mellettünk, bármi történik!👥☺️