10/09/2026
🔴⚪️ U12-es csapatunk múlt hét vasárnap lejátszotta az idény első mérkőzését a HKB együttese ellen. A felkészülési időszakról, és az előttünk álló szezonról Urbán Péter vezetőedzőt kérdeztük. 👇
- U12-es csapataink a Debrecen ellen, hazai pályán és idegenben is edzőmérkőzésekkel készültek az előttünk álló szezonra. Az „A” és a 3×3-as együttesünk is pályára lépett ezeken a találkozókon. Bár a mérkőzéseken még érződött a szezon eleji forma, sok biztató jelet láttunk, és játékosaink hozzáállásával, mentalitásával elégedettek lehetünk.
- Az idei szezonban U12-es korosztályban „A” és 3×3-as csapatot indítunk. Az „A” bajnokság új rendszerében egy találkozó 2×18 perc kispályás, valamint 1×18 perc nagypályás játékból áll. A változtatás célja, hogy a gyerekek minél több játékidőhöz és korongérintéshez jussanak, miközben a kis terület és a kevés idő miatt gyorsabban kell döntést hozniuk. Az „A” csapatunkra a szezon során összesen 27 mérkőzés vár. Az alapszakasz első köre hét találkozóból áll, ezt követően pedig a szövetség az eredmények, a tapasztalatok és a szakmai szempontok figyelembevételével alakítja ki a következő szakasz csoportbeosztását. Ennek célja, hogy a csapatok lehetőség szerint hozzájuk hasonló játékerőt képviselő ellenfelekkel folytathassák a versenyzést. A 3×3-as csapatunk a keleti csoportban szerepel majd. Játékosaink 8 tornán összesen 24 mérkőzést játszanak.
- Izgatottan várjuk a szezon folytatását, és bízunk benne, hogy mindkét szinten értékes tapasztalatokkal gazdagodunk a szezon során! - nyilatkozta Urbán Péter, U12-es csapatunk vezetőedzője.
📸 NGS Photo