15/09/2026
Amikor minden túl erősen érint… vajon tényleg az a baj, ami történik?
Van, amikor valaki mond egy mondatot.
Teszi vagy nem teszi meg azt, amire számítottál.
Kritizál. Elutasít. Nem úgy reagál, ahogy szeretted volna és benned egyszer csak valami megmozdul.
Düh.
Csalódottság.
Sértettség.
Félelem.
Szomorúság.
Talán azt gondolod:
„Miért csinálja ezt velem?”
„Miért érint ez ennyire?”
„Miért nem tudom egyszerűen elengedni?”
Pedig lehet, hogy nem is a jelen pillanat fáj ennyire, hanem az, amit a jelen pillanat megérintett benned.
Egy régi történetet.
Egy régi érzést.
Egy olyan helyzetet, amikor már egyszer azt érezted, hogy nem vagy elég jó.
Hogy nem számít, amit érzel.
Hogy nem hallanak meg.
Hogy egyedül kell megoldanod mindent.
Hogy csak akkor vagy szerethető, ha megfelelsz.
És milyen érdekes az ember…
Azt hisszük, hogy a másik ember váltotta ki belőlünk azt az érzést, pedig sokszor csak megnyomott egy régi gombot.
Ez persze nem azt jelenti, hogy minden rendben van, amit mások velünk tesznek.
Nem kell mindent elviselni.
Nem kell mindenkit megérteni és főleg nem kell mindig nekünk lenyelni mindent azzal, hogy:
„Biztos bennem van a hiba.”
Nem.
Az önismeret nem önmagunk hibáztatása, éppen ellenkezőleg.
Az önismeret az a pont, amikor már nem csak azt kérdezzük:
„Miért t***e ezt velem?”
Hanem egy idő után azt is:
„Mi történt most bennem?”
Mit éreztem valójában?
Mi fájt ennyire?
Mitől féltem?
Mire emlékeztet ez az érzés?
És ami talán a legfontosabb:
Mire van most szükségem?
Lehet, hogy határra.
Lehet, hogy pihenésre.
Lehet, hogy arra, hogy végre kimondj valamit.
Lehet, hogy arra, hogy valaki meghallgasson és lehet, hogy arra, hogy végre Te is meghalld saját magadat, mert sokszor nem az a legnagyobb baj, hogy mások nem értenek minket, hanem az, hogy közben mi magunk sem értjük, mi történik bennünk.
Csak működünk.
Tesszük a dolgunkat.
Erősek vagyunk.
Megoldunk mindent.
Mosolygunk.
Aztán egyszer csak elfogyunk.
.és akkor jön a kérdés:
„Miért vagyok ennyire fáradt?”
Talán nem a mai nap fárasztott el, hanem az a sok év, amikor nem figyeltél arra, hogy Te hogyan vagy.
Amikor mindig fontosabb volt, hogy másoknak jó legyen.
Amikor azt mondtad: „mindegy, kibírom.”
Amikor elhallgattad, amit valójában éreztél.
Talán éppen ezért olyan fontos néha megállni, nem azért, hogy mindent azonnal megjavítsunk, hanem egyszerűen csak azért, hogy jelen legyünk saját magunk számára.
A cél nem az, hogy soha többé ne fájjon semmi, hanem az, hogy amikor fáj, már ne meneküljünk el önmagunk elől.
Merjünk ránézni.
Merjünk érezni.
Merjünk kérdezni és lassan megtanuljuk:
nem minden érzés egy utasítás.
Lehetek dühös úgy, hogy nem bántok.
Lehetek szomorú úgy, hogy nem adom fel.
Lehetek csalódott úgy, hogy nem kell bezárnom a szívem és mondhatok nemet úgy, hogy közben nem kell rossz embernek éreznem magam.
Talán ez az egyik legnagyobb változás az életünkben:
amikor már nem azt kérdezzük:
„Mi baj van velem?”
hanem azt:
„Mit próbál nekem megmutatni ez az érzés?”
Lehet, hogy amit most hibának látsz magadban,
az valójában egy jelzés.
Egy meghívás arra, hogy közelebb kerülj önmagadhoz.
És igen… ez néha rohadt nehéz, mert sokkal egyszerűbb másokat megfejteni, mint saját magunkba belenézni.
De talán éppen ott kezdődik az igazi változás, amikor nem másokat akarunk megváltoztatni, hanem elkezdjük megérteni önmagunkat.
Onnantól már nem biztos, hogy a világ lesz más.
Lehet, hogy Te leszel másképp jelen benne.
..és ez… mindent megváltoztathat!
Ismerd meg magad!
Értsd meg, mi mozgat és lépj egyre közelebb önmagadhoz!!!🥰
