Jászberényi FC

Jászberényi FC www.jaszberenyifc.hu Egyesületünkben jelenleg több mint 300 labdarúgó sportol versenyrendszerben, és közel 800 kispályás focista űz hobbisportot.

2012-ben alakultunk és ebben az évben kezdte meg az egyesület a felnőtt csapat működtetését. 2013 nyarától önálló utánpótlás és női szakág alakult, saját csapatokkal. 2013 nyarától az egyesület látja el a jászberényi labdarúgó létesítmények hasznosítását. 2014 januárjától az egyesület szervezi a városi kispályás labdarúgást is, önálló szakosztályként. 2014 nyarán megkezdődött a futsal felépítése is. 2014 őszén a jászberényi sportiskolában is megindult a labdarúgó képzés. Ezzel sportolói létszámunk alapján Jászberény legnagyobb sportegyesülete vagyunk, amire nagyon büszkék vagyunk! Hálásak vagyunk a megannyi sportolni vágyó fiatalnak amiért minket választanak és természetesen mindent el is követünk azért, hogy a lehető legjobb körülményeket biztosítsuk számukra. Igyekszünk már a lehető legkorábban megtalálni a focizni vágyó fiatalokat, ezért dolgoztunk ki egy iskolaprogramot is, amelyet a későbbiekben szeretnénk sportosztályi szintre emelni. Körzetközponti minősítésünknek köszönhetően pedig a régióra még nagyobb fókuszt fordítunk és igyekszünk támogatni a vidéki tehetségek lehetőségeit is. Az elmúlt esztendőkben komoly fejlesztéseket sikerült eszközölnünk a városi sportlétesítményekben, új gyepszőnyeget, öntöző- és vízelvezető rendszert kapott a Városi Stadion centerpályája és tartalékpályája, új öltözőépület és 600 férőhelyes fedett lelátó épült. Építettünk két új műfüves pályát és felújítottuk a műfüves nagypálya gyepfelületét is. Terveinkben szerepel a labdarúgó létesítmények további megújítása, ezzel a környezet még szebbé tétele is. Folyamatban van a Városi Stadionban található műfüves pálya lefedése, amely edzéslehetőséget biztosít a fiatalok számára a téli időszakban. Edzőink képzése is folyamatos. Hiszünk abban, hogy az állandó tanulás ebben a szekcióban is kiemelt szereppel bír, ezért úgy határoztunk, hogy az MLSZ által kiadott képzéseken túl, a méltán népszerű Coerver oktatási módszerben is részt kívánunk venni. Utánpótlás nevelő munkánk eredményeképp a jászberényi felnőtt csapat 3/4 része már saját nevelésű fiatalokból áll. Emellett sikerült olyan klubokba is eljuttatni fiatal játékosokat, mint a Ferencváros, az MTK, az Újpest, a Budapest Honvéd, a Vasas vagy a Debreceni VSC. Mindemellett van játékosunk többek között a Diósgyőr, a Kisvárda és a Mezőkövesd utánpótlásában is. Őszintén hisszük, hogy a fiatalok felkészítésének kell középpontba kerülnie, ezért fő célunk elsődlegesen jászsági labdarúgók szerepeltetése a bajnokságokban.

🔵⚪ ÚJABB GYŐZELEM, ÚJABB 3 PONT! ⚪🔵Csapatunk idegenben, a Tószeg KSE otthonában lépett pályára, és egy küzdelmes mérkőzé...
31/08/2026

🔵⚪ ÚJABB GYŐZELEM, ÚJABB 3 PONT! ⚪🔵

Csapatunk idegenben, a Tószeg KSE otthonában lépett pályára, és egy küzdelmes mérkőzés végén 2–1-es győzelemmel hozta haza a három pontot!

Tószeg KSE – Jászberényi FC 1–2

Gólszerzőink:

⚽ Lugosi Tamás – 8. perc
⚽ Bolbás Máté – 57. perc

A korai vezetés megadta az alaphangot, a csapat pedig végig nagyot küzdött azért, hogy a lefújáskor mi örülhessünk. Két mérkőzés, két győzelem!

Gratulálunk a srácoknak, és köszönjük mindenkinek, aki ezúttal is mellettünk állt és szurkolt nekünk!

HAJRÁ JFC! HAJRÁ BERÉNY! 🔵⚪

🔵⚪ GYŐZELEM HAZAI PÁLYÁN! ⚪🔵Izgalmakból nem volt hiány, de a három pont itthon maradt!Jászberényi FC – Zagyvarékasi KSE ...
23/08/2026

🔵⚪ GYŐZELEM HAZAI PÁLYÁN! ⚪🔵

Izgalmakból nem volt hiány, de a három pont itthon maradt!

Jászberényi FC – Zagyvarékasi KSE 3–2

🌐 https://adatbank.mlsz.hu/match/67/11/33736/1/2194456.html

Küzdelmes mérkőzésen sikerült megszereznünk a győzelmet, és külön öröm, hogy mindezt hazai közönségünk előtt tehettük. 👊

Köszönjük mindenkinek, aki kilátogatott a stadionba és végig mellettünk állt! 💙

Megyünk tovább, dolgozunk tovább!

HAJRÁ JFC! HAJRÁ BERÉNY! 🔵⚪

📸 Gémesi Balázs

🔵⚪ MECCSNAP 🔵⚪📅 2026. augusztus 22. – szombat⏰ 17:00🏟️ Jászberényi Városi Stadion
22/08/2026

🔵⚪ MECCSNAP 🔵⚪

📅 2026. augusztus 22. – szombat
⏰ 17:00
🏟️ Jászberényi Városi Stadion

⚽ MECCSNAP KÖZELEG – HAZAI PÁLYÁN KEZDJÜK! 🔵⚪Szombaton újra megtelik élettel a Jászberényi Városi Stadion! 💪A Zagyvaréka...
18/08/2026

⚽ MECCSNAP KÖZELEG – HAZAI PÁLYÁN KEZDJÜK! 🔵⚪

Szombaton újra megtelik élettel a Jászberényi Városi Stadion! 💪
A Zagyvarékasi KSE érkezik hozzánk, mi pedig készen állunk arra, hogy hazai közönség előtt lépjünk pályára!

📅 2026. augusztus 22. – szombat
⏰ 17:00
🏟️ Jászberényi Városi Stadion
⚽ Jászberényi FC – Zagyvarékasi KSE

Egy újabb mérkőzés, ahol szükségünk lesz rátok is! Gyertek ki minél többen, töltsük meg a lelátót, és szurkoljunk együtt a csapatnak! 🙌

Találkozzunk szombaton a stadionban!

ÚJ ÉRKEZŐ: LUGOSI TAMÁS! Újabb fiatal játékossal bővült felnőttcsapatunk kerete: a 20 éves Lugosi Tamás a Jászberényi FC...
06/08/2026

ÚJ ÉRKEZŐ: LUGOSI TAMÁS!

Újabb fiatal játékossal bővült felnőttcsapatunk kerete: a 20 éves Lugosi Tamás a Jászberényi FC-ben folytatja pályafutását!

Tamás legutóbb Ausztriában, a Wr. Neustadt SC csapatában futballozott, így értékes tapasztalatokkal érkezik hozzánk. Bízunk benne, hogy fiatalos lendületével és elszántságával sokat tehet majd közös céljaink eléréséért.

Üdvözlünk a Jászberényi FC-ben, Tamás! Sok sikert és eredményes szereplést kívánunk kék-fehérben!

💙 Hajrá Tamás!
⚽ Hajrá JFC!

ÚJ ÉRKEZŐ: DEÁK LEVENTE! Újabb fiatal játékossal bővült csapatunk kerete: a 2010-es születésű kapus, Deák Levente a Jász...
30/07/2026

ÚJ ÉRKEZŐ: DEÁK LEVENTE!

Újabb fiatal játékossal bővült csapatunk kerete: a 2010-es születésű kapus, Deák Levente a Jászberényi FC-ben folytatja pályafutását!

Levente személyében egy fiatal, motivált és fejlődni vágyó hálóőr érkezett hozzánk, aki előtt még hosszú út és rengeteg lehetőség áll. Bízunk benne, hogy klubunkban tovább gyarapíthatja tudását, és értékes tagja lesz közösségünknek.

Üdvözlünk a Jászberényi FC-ben, Levente! Sok sikert, eredményes munkát és minél több szép védést kívánunk kék-fehérben!

Hajrá JFC!

BÜSZKÉK VAGYUNK RÁD ÁDÁM!Van, amikor egy történet sokkal többet jelent egy bemutatkozásnál. Reményt ad. Motivál. Példát ...
27/07/2026

BÜSZKÉK VAGYUNK RÁD ÁDÁM!

Van, amikor egy történet sokkal többet jelent egy bemutatkozásnál. Reményt ad. Motivál. Példát mutat.

Bagi Ádám 2006-os születésű játékosunk mindössze 6 évesen kezdte meg pályafutását a Jászberényi FC-nél, ahol egészen 2018-ig nevelkedett. Egy rövid, fél éves Honvédos kitérőt követően visszatért hozzánk, majd 2019 nyarán a Ferencvároshoz igazolt, ahol tovább építette karrierjét.

És tegnap elérkezett egy újabb mérföldkő.

👏 A Paks elleni NB I-es bajnoki mérkőzés 56. percében pályára lépett, ezzel bemutatkozott a Ferencváros felnőtt csapatában.

Számunkra ez különösen nagy büszkeség, hiszen Ádám útja azt bizonyítja, hogy Jászberényből is el lehet jutni a magyar labdarúgás legmagasabb szintjére.

Ádám története nemcsak egy sikeres bemutatkozás, hanem egy üzenet minden fiatal labdarúgónknak.

Gratulálunk, Ádám! Egész klubunk büszke rád, és sok sikert kívánunk a további pályafutásodhoz!

ÚJ ÉRKEZŐ: SZÉPLAKI CARLOS! Tapasztalt labdarúgóval erősödött felnőttcsapatunk: örömmel köszöntjük a Jászberényi FC-ben ...
26/07/2026

ÚJ ÉRKEZŐ: SZÉPLAKI CARLOS!

Tapasztalt labdarúgóval erősödött felnőttcsapatunk: örömmel köszöntjük a Jászberényi FC-ben Széplaki Rivas Carlos Alfredót!

A 38 éves játékos legutóbb a Ballószögi FK csapatában futballozott, mostantól pedig kék-fehérben folytatja pályafutását.

Bízunk benne, hogy Carlos rutinjával, hozzáállásával és pályán szerzett tapasztalatával sokat tesz majd hozzá csapatunk teljesítményéhez és közös céljaink eléréséhez.

Üdvözlünk a Jászberényi FC-ben, Carlos! Sok sikert és eredményes szereplést kívánunk! 💙

⚽ Hajrá JFC!

ÚJ STÁBTAG ÉRKEZETT A JFC-HEZ! Örömmel mutatjuk be felnőttcsapatunk új gyúróját, Petrezselyem-Juhász Indira Diánát!Diána...
25/07/2026

ÚJ STÁBTAG ÉRKEZETT A JFC-HEZ!

Örömmel mutatjuk be felnőttcsapatunk új gyúróját, Petrezselyem-Juhász Indira Diánát!

Diána fontos feladatot vállal szakmai stábunkban: munkájával segíti játékosaink megfelelő felkészülését, regenerációját és terhelés utáni helyreállítását.

Egy csapat eredményes működéséhez nemcsak a pályán nyújtott teljesítmény szükséges, hanem a háttérben dolgozó szakemberek lelkiismeretes munkája is. Örülünk, hogy Dia mostantól a JFC közösségét erősíti!

Üdvözlünk a Jászberényi FC-ben! Sok sikert kívánunk a közös munkához! 💙

⚽ Hajrá JFC!

ÚJ ÉRKEZŐ: GALIANO SZUROMI DÁVID!Örömmel jelentjük be, hogy Galiano Szuromi Dávid személyében újabb fiatal játékossal bő...
25/07/2026

ÚJ ÉRKEZŐ: GALIANO SZUROMI DÁVID!

Örömmel jelentjük be, hogy Galiano Szuromi Dávid személyében újabb fiatal játékossal bővült felnőttcsapatunk kerete!

A mindössze 18 éves labdarúgó a szlovákiai ŠK Záhradné csapatától érkezett Jászberénybe, és mostantól kék-fehérben folytatja pályafutását.

Bízunk Dávid tehetségében és fejlődési lehetőségeiben, és reméljük, hogy hamar megtalálja a helyét a csapatban.

Üdvözlünk a Jászberényi FC-ben, Dávid! Sok sikert és eredményes szereplést kívánunk! 💙

⚽ Hajrá JFC!

Cím

Jászberény

Telefonszám

+36304812714

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Jászberényi FC új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Jászberényi FC számára:

Parancsikonok

Megosztás