08/07/2026
A tavalyi év tökéletes volt, egészen egy decemberi napig mikor egy edzés végén úgy álltam meg, hogy valami, -eddig számomra ismeretlen - tompa fájdalmat éreztem a jobboldali combtövem belső/hátsó részéről. Pár napot pihentettem de mindig visszatért mikor futottam, januárban megelégeltem és magánúton csináltattam egy MR vizsgálatot ahol kiderült, hogy a szeméremcsontom alsó ága, - akkor még úgy tűnt - egy helyen fáradásos törést szenvedett amit már akkor gyógyultként írtak le. Később, két hónappal ezután kiderült, két helyen repedt meg még decemberben.
Szóval két hónapra pihenőpályára kerütem, haragudtam a világra, hogy miért történt ez meg velem mikor semmifajta törést nem szenvedtem el eddigi életem során.. és pont akkor mikor a legerősebbnek éreztem magam.
Két hónap elteltével elkezdtem a séta-kocogásos edzéseket majd rövidebb távokat lassú tempóval futni, bennem maradt valami félelem, hogy nehogy újra visszatérjen az a tompa fájdalom és nem tudtam kiverni a fejemből, ott ült a vállamon, egészen a verseny előtti utolsó edzés végéig elkísért. Versenyekre mindig felépítem, hogy milyen időt akarok futni, milyen tempóban kezdjek de most fogalmam sem volt, hogy mit felejtett el a testem és mi az amire emlékszik, mennyire vagyok felkészült. Egy beszélgetésben írtam le, hogy ez a táv nem fejből lesz megfutva hanem szívből. Le kellett zárnom valahogy ezt az időszakot és lerázni a vállamra ült terhet. Így is lett.
A rajt után 38. kilométerig olyan tempót mentem amit eddig soha, aztán viszont 6-7 kilométer alatt drasztikus lassulás következett be, de utána, - bár fogcsikorgatva - meg tudtam állítani a hanyatlást és egy viszonylag tűrhető sebességet tartani. Egyben biztos vagyok, nem hagytam benne semmit, ezt onnan tudom, hogy megismétlődött ami tavaly a hatórás verseny végén, csak most menet közben, Poroszló és Füred között ahol az enyhe emelkedőkre felfutások alatt elpityeredtem szimplán attól, hogy sikerült ezeket "megmászni". Összességében ez a versenytaktika nem volt versenytaktika, kockázatot vállaltam, az eredmény szép, szakmailag viszont egyes, hiba, amiből tanulnom kell.
279 indulóból 7. legjobb időt futva értem célba, illetve ÉRTÜNK CÉLBA, mivel ez egyedül nem sikerült volna, kellett hozzá egy kísérő, Földvári Laci személyében aki ugyancsak nagy utat járt be az elmúlt egy évben és több mint 47 kiló felesleges súlytól szabadult meg. Köszönöm Laci!
Ez volt az elmúlt bő fél év története, amit megosztottam azt véletlenül se önfelmagasztalásként értelmezzétek, bár aki ismer az tudja mit szeretnék átadni: álljon példaként, hogy a legnagyobb mélységekből is vissza lehet térni, nem csak arra a szintre ahonnan valami oknál fogva lezuhantatok hanem még magasabbra! Nem szabad feladni, ahogy egyik, számomra nagyra tartott ember, Szőnyi Ferenc sportolótól hallottam: a feladás soha ne legyen opció!
Továbbra is lehet támogatni egy nemes célt az alábbi linken:
https://futas.gyermekrohamkocsi.hu/futonagykovet/jozsa-nora-julianna-es-nagy-attila/?fbclid=IwdGRjcAS7Rgd0ZGNwBKyZ22NsY2sErJnJZXh0bgNhZW0CMTEAc3J0YwZhcHBfaWQMMzUwNjg1NTMxNzI4AAEeOd_8G1R0ZGmI1IFTtNxHS8T3gVInV1jHeqBHNSVFYY3Idj3k9e6-zSbxodQ_aem_UzNhM62i70fws0t8jki5vg
