Step4U - Sápi Szilvia coach

Step4U - Sápi Szilvia coach Üdvözöllek a Step4U Coaching oldalán, ahol
business és life coaching témákról olvashatsz

Őszintén szólva nekem a határok meghúzása sokáig inkább elmélet volt, mint valódi gyakorlat. Tudtam, hogy fontos lenne, ...
11/06/2026

Őszintén szólva nekem a határok meghúzása sokáig inkább elmélet volt, mint valódi gyakorlat. Tudtam, hogy fontos lenne, mégis gyakran azt vettem észre, hogy inkább alkalmazkodom, mint hogy kimondjam, mire van szükségem.

A hétköznapokban ez nem nagy, látványos helyzetekben jelenik meg, hanem egészen apró döntésekben. Válaszolok még egy üzenetre este, elvállalok még egy feladatot, vagy egyszerűen csak nem szólok, amikor már kezdene sok lenni.

Ezek a helyzetek külön-külön nem tűnnek jelentősnek, mégis hatással vannak arra, mennyire érezzük magunkat egyensúlyban.

A határhúzás számomra nem azt jelenti, hogy elutasítok másokat, hanem inkább azt, hogy észreveszem saját magamat is a helyzetben.

👉 Mi az, amire most igent mondasz, miközben legbelül inkább nemet mondanál?
👉 És mi történne, ha ezt egy kicsit másképp kezelnéd?

Ha szeretnél egy kicsit mélyebben ránézni erre, ezek a kérdések segíthetnek:

✨ Mikor volt az utolsó alkalom, amikor feszültséget éreztél egy „igen” kimondása után?
✨ Milyen helyzetekben mondasz automatikusan igent, anélkül hogy végiggondolnád?
✨ Mi az, amitől tartasz, ha nemet mondanál?
✨ Milyen jelzéseket küld a tested, amikor már túl sok lesz?
✨ Hol lenne most a legkisebb lépés, amivel jobban képviselhetnéd magad?

Nem kell minden kérdésre azonnal választ találni. Néha már az is elindít egy változást, ha elkezdünk más szemmel ránézni ezekre a helyzetekre. 🌿

“Engedd el!” Olyan sokszor halljuk, hogy kezd elcsépeltté válni és már talán nem is tudjuk komolyan venni. Gyakran tapas...
29/05/2026

“Engedd el!”

Olyan sokszor halljuk, hogy kezd elcsépeltté válni és már talán nem is tudjuk komolyan venni. Gyakran tapasztalom, hogy erre a jó tanácsra inkább a dac, a ragaszkodás lesz a reakció, aminek az az oka, hogy rosszkor vagy nem megfelelő módon hangzik el, vagy rosszul értelmezzük.
Ez utóbbival pedig nekünk van dolgunk.

Az elengedésről én is sokáig azt gondoltam, hogy valaminek a feladását jelenti.
Mintha azt mondanánk, hogy nem fontos, nem számít, vagy egyszerűen nem sikerült.

De egy idő után elkezdett más jelentést kapni számomra. Inkább egyfajta tudatos döntés lett arról, hogy nem viszek tovább mindent, amit eddig magammal cipeltem.

Lehet ez egy túl magas elvárás saját magunk felé. Egy szerep, amiben már régóta feszülünk. Vagy egy gondolat arról, hogy hogyan „kellene” működnünk.

Legjobb, ha az elengedésre egy folyamatként tekintünk, amiben újra és újra ránézünk, hogy mi az, ami még szolgál, és mi az, ami már inkább csak visz.

És talán ez a legfontosabb különbség: nem mindent kell megtartanunk csak azért, mert egyszer fontos volt.

👉 Mi az, amit most egy kicsit le tudnál tenni?
👉 Mi az, amihez már nem szükséges ragaszkodnod?
Az elengedésről sokáig azt gondoltam, hogy valaminek a feladását jelenti.

Mintha azt mondanánk, hogy nem fontos, nem számít, vagy egyszerűen nem sikerült.

De egy idő után elkezdett más jelentést kapni számomra. Inkább egyfajta tudatos döntés lett arról, hogy nem viszek tovább mindent, amit eddig magammal cipeltem.

Lehet ez egy túl magas elvárás saját magunk felé. Egy szerep, amiben már régóta feszülünk. Vagy egy gondolat arról, hogy hogyan „kellene” működnünk.

Őszintén bevallom, az elengedés nálam nem egyik napról a másikra történik. Inkább egy folyamat, amiben újra és újra ránézek, hogy mi az, ami még szolgál, és mi az, ami már inkább csak visz.

És talán ez a legfontosabb különbség: nem mindent kell megtartanunk csak azért, mert egyszer fontos volt.

👉 Mi az, amit most egy kicsit le tudnál tenni?
👉 Mi az, amihez már nem szükséges ragaszkodnod?

Ne feledd: az elengedés nem feladás és nem is veszteség, hiszen helyet csinál valami újnak.

Van az az érzés, amikor úgy tűnik, hogy minden rajtad áll vagy bukik.Ha te nem figyelsz oda, szétesnek a dolgok. Ha te n...
20/05/2026

Van az az érzés, amikor úgy tűnik, hogy minden rajtad áll vagy bukik.

Ha te nem figyelsz oda, szétesnek a dolgok. Ha te nem szervezed meg, nem halad előre. Ha te nem tartod kézben, valami biztosan elcsúszik.

Bevallom, én is sokáig működtem így, és közben azt gondoltam, hogy ez egyszerűen a felelősségteljes működés része.

Csakhogy egy idő után feltűnt, hogy ez az állandó kontroll mennyire fárasztó. Nemcsak fizikailag, hanem fejben is. Mert mindig résen kell lenni, mindig előre gondolkodni, mindig egy lépéssel minden előtt járni.

És közben nagyon nehéz megélni azt, hogy nem kell mindent egyedül megtartani.

A kontroll elengedése nem azt jelenti, hogy nem törődünk a dolgokkal. Inkább azt, hogy megengedjük, hogy mások is részt vegyenek benne, és hogy nem minden alakul pontosan úgy, ahogy előre elképzeltük.

👉 Mi az, amit most egy kicsit lazábban tudnál tartani?
👉 Hol tudnád megengedni, hogy ne csak rajtad múljon minden?

Ez sokszor nem látványos változás, de belül nagyon sokat tud könnyíteni. 💛

Így több idő és energia marad arra, amire sokszor kevésbé figyelünk és ami tényleg rajtunk múlik: a saját gondolataink, tetteink, hitrendszereink alakítása. Ettől függ valójában, hogyan éljük meg, éljük át (és nem csak túl) ezt az életet.

Azt vettem észre, hogy nálam a túlterheltség nem ott kezdődik, amikor már teljesen kimerülök.Sokkal korábban. Ott, amiko...
08/05/2026

Azt vettem észre, hogy nálam a túlterheltség nem ott kezdődik, amikor már teljesen kimerülök.

Sokkal korábban. Ott, amikor elkezdek türelmetlenebb lenni apró dolgokban. Amikor egy egyszerű kérdésre is nehezebben válaszolok, vagy amikor azt érzem, hogy folyamatosan sietnem kell, még akkor is, ha épp nincs konkrét határidő a nyakamban.

A túlterheltség alattomos, mert nem egyik napról a másikra jelenik meg. Szépen, csendben épül be a hétköznapokba. Több feladatot vállalunk, egyre kevesebb idő jut a pihenésre, és közben észrevétlenül eltűnnek azok a kis szünetek, amik korábban természetesek voltak.

Munka után még gyorsan bevásárlás, otthon háztartás, szervezés, üzenetek, fejben már a másnapi teendők listája. És valahol ebben a sűrűségben egyre kevesebb tér marad arra, hogy csak úgy jelen legyünk.

Sokszor nem is az a kérdés, hogy túlterheltek vagyunk-e, hanem az, hogy észrevesszük-e időben a jeleket.

👉 Mikor volt az a pont az elmúlt napokban, amikor érezted, hogy már egy kicsit sok?
👉 És mit tettél akkor?

Néha már az is változást hoz, ha nem megyünk el szó nélkül ezek mellett a pillanatok mellett. 🌿

Van egy egyszerű gyakorlat, amit sokszor javaslok, amikor valaki nagyon kritikus saját magával.Képzeld el, hogy egy nagy...
30/03/2026

Van egy egyszerű gyakorlat, amit sokszor javaslok, amikor valaki nagyon kritikus saját magával.

Képzeld el, hogy egy nagyon kedves barátod meséli el neked ugyanazt a helyzetet, amiben most te vagy.

Mit mondanál neki?

Valószínűleg nem azt, hogy
„Ezt teljesen elrontottad.” “Megint milyen béna voltál.”

Sokkal inkább valami ilyesmit:
„Ez most egy nehéz időszak, de látom, mennyi mindennel próbálkozol.”
„Teljesen érthető, hogy elfáradtál.”

Érdekes, hogy mások felé sokszor sokkal több megértést, türelmet és empátiát tudunk adni, mint saját magunknak.

Pedig mi is megérdemeljük ugyanezt, magunktól is.

✨ Ha most egy kicsit több együttérzéssel néznél magadra, mit mondanál saját magadnak?

❤️

Amikor elakadunk egy élethelyzetben, gyakran ugyanaz a kérdés jár a fejünkben újra és újra:„Miért ilyen nehéz ez nekem?”...
20/03/2026

Amikor elakadunk egy élethelyzetben, gyakran ugyanaz a kérdés jár a fejünkben újra és újra:

„Miért ilyen nehéz ez nekem?”
„Miért nem sikerül?”
„Miért történik ez mindig velem?”

Ezek teljesen természetes kérdések, mégis gyakran benne tartanak bennünket a nehézségben.

A coaching egyik legizgalmasabb része számomra az, amikor sikerül egy picit más irányba fordítani a gondolkodást. Nem feltétlenül új válaszokkal, hanem új kérdésekkel.

Tégy próbát például ilyen kérdésekkel:

✨ Mi az a legkisebb lépés, amit most meg tudok tenni?
✨ Mi segített már korábban hasonló helyzetben?
✨ Mit tanulhatok ebből az időszakból magamról?

Az új kérdések gyakran új energiát is hoznak, új utat mutatnak, vagy akár kivezetnek az ördögi körből.

És néha már egy egészen apró felismerés is elindíthat egy változást. 💛

Mindannyiunk fejében él egy történet arról, hogy milyen embernek tartjuk magunkat.„Én mindig mindent túl komolyan veszek...
12/03/2026

Mindannyiunk fejében él egy történet arról, hogy milyen embernek tartjuk magunkat.

„Én mindig mindent túl komolyan veszek.”
„Nekem sosem jut elég idő saját magamra.”
„Én nem vagyok elég bátor a változtatáshoz.”

Ezek a mondatok sokszor annyira megszokottak, hogy észre sem vesszük, mennyire irányítják a gondolkodásunkat és a döntéseinket.

Egy coaching beszélgetésben például valaki egyszer azt mondta:
„Nálam mindig minden bonyolultabb, mint másoknál.”

Ahogy elkezdtük megnézni ezt a mondatot, kiderült, hogy valójában sok nehéz helyzetet már sikeresen megoldott az életében – csak ezek valahogy nem kerültek bele ebbe a történetbe.

A belső narratíváink tehát nem mindig a teljes képet mutatják.

Érdemes néha megállni és megkérdezni magunktól:

✨ Milyen történetet mesélek magamnak saját magamról?
✨ Ez a történet segít engem… vagy inkább visszatart?

És talán a legfontosabb kérdés:
Milyen új történetet tudnék elkezdeni írni?

Volt már olyan érzésed, hogy egy helyzetben csak két lehetőség létezik:jól csinálod… vagy teljesen elrontod?Sok nővel be...
09/03/2026

Volt már olyan érzésed, hogy egy helyzetben csak két lehetőség létezik:
jól csinálod… vagy teljesen elrontod?

Sok nővel beszélgetve azt látom, hogy hajlamosak vagyunk nagyon szigorú mércével mérni magunkat. Ha nem sikerül minden szerepben helytállni – a munkában, a családban, a párkapcsolatban, a saját terveinkben –, könnyen megszületik a gondolat: „akkor valamit biztos rosszul csinálok.”

Pedig az élet ritkán fekete vagy fehér.

Lehet valaki gondoskodó anya úgy is, hogy néha elfárad.
Lehet valaki lelkes a munkájában úgy is, hogy közben vannak bizonytalan napjai.
És lehetünk úton valami felé úgy is, hogy közben hibázunk.

Amikor legközelebb azon kapod magad, hogy nagyon végletesen ítéled meg magad, próbáld meg feltenni ezt a kérdést:

✨ Mi lenne, ha most nem „jól vagy rosszul”, hanem tanulási folyamatként néznék erre a helyzetre?

Néha már ez a kis szemléletváltás is sokkal több megértést hoz önmagunk felé. 🌿

Annyira hozzászoktunk ahhoz, hogy megmagyarázzuk a döntéseinket – magunknak és másoknak is –, hogy észre sem vesszük, me...
25/02/2026

Annyira hozzászoktunk ahhoz, hogy megmagyarázzuk a döntéseinket – magunknak és másoknak is –, hogy észre sem vesszük, mennyire elnyomjuk a valódi vágyainkat. Automatikusan jönnek az érvek, a körülmények felsorolása, a „most nem reális” vagy a „majd egyszer” gondolata.

Pedig néha érdemes lenne félretenni ezeket egy pillanatra. Nem azért, hogy figyelmen kívül hagyjuk a realitást, hanem azért, hogy meghalljuk, mi van alatta.

Ha nem kellene magyaráznod.
Ha nem kellene rögtön megoldást találnod.
Ha nem kellene megfelelned sem egy belső elvárásnak, sem egy külső képnek.

Akkor mit mondanál?

Mi az, amit valójában szeretnél megpróbálni, de eddig mindig visszatartott valami? Mi az a félelem, amelyik rendre megjelenik, amikor közelebb kerülsz hozzá és vajon mitől félted magadat leginkább? A kudarctól? A láthatóságtól? Attól, hogy túl nagy árat kell fizetned érte?

És mi lenne az a kicsi, alig észrevehető lépés, amely még nem követel elköteleződést, nem jelent ugrást az ismeretlenbe, de már nem az önfeladás terepe? Nem a nagy döntések indítják el a változást, hanem azok az apró belső engedélyek, amelyeket magunknak adunk.

A coachingban gyakran nem válaszokat keresünk, hanem jobb kérdéseket. Olyanokat, amelyek nem siettetnek, nem kényszerítenek, de mozgásba hozzák a gondolkodást.

🌿 Ha most egyetlen kérdést vihetnél magaddal a következő napokra, amelyhez időről időre visszatérsz, mi lenne az?

Az enyém így hangzik: Mi lehetnék, mit tehetnék félelmek nélkül?

Az „önszabotázs” kifejezést gyakran használjuk ítélkezve. Úgy beszélünk róla, mintha egy rossz szokás lenne, amit le kel...
16/02/2026

Az „önszabotázs” kifejezést gyakran használjuk ítélkezve. Úgy beszélünk róla, mintha egy rossz szokás lenne, amit le kellene győzni, el kellene nyomni, vagy egyszerűen „le kellene szokni róla”.

Pedig a legtöbb esetben nem arról van szó, hogy az ember saját maga ellen dolgozik.

Az önszabotázs sokkal inkább egy érthető, valaha hasznos belső stratégia, amelynek az a célja, hogy megóvjon bennünket egy fájdalmas élménytől. Attól, hogy beleteszünk energiát, reményt, elköteleződést valamibe, és végül mégsem sikerül. Attól, hogy láthatóvá válunk, megméretjük magunkat, és kiderül, hogy nem úgy alakul, ahogy szerettük volna.

Ezért jelenik meg például halogatás vagy kudarckerülés formájában, ezért kezdünk el az utolsó pillanatban kételkedni, ezért találunk logikus érveket arra, miért nem most van itt az ideje a változásnak. Ilyenkor a belső rendszerünk nem lustaságból vagy gyengeségből működik így, hanem azért, mert a biztonságot választja a bizonytalanság helyett.

A kérdés tehát nem az, hogyan „szabaduljunk meg” az önszabotázstól, hanem az, hogy mit próbál védeni bennünk. Milyen korábbi tapasztalat, kudarc vagy veszteség nyomán alakult ki ez a működés. És a fő kérdés: vajon ma is ugyanarra van-e szükségünk, mint akkor, amikor ez a stratégia megszületett.

Ha ezt megértjük, az önszabotázs már nem ellenség lesz, hanem információ. Jelzés arról, hogy valami fontos, valami kockázatos, valami tétje van annak, amire vágyunk.

👉 Ha most őszintén ránézel magadra:
mitől szeretne megóvni az a részed, amelyik visszatart?
És mire lenne szüksége ahhoz, hogy biztonságban érezze magát egy új lépéshez?

Cím

Dunakeszi
2120

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Step4U - Sápi Szilvia coach új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Step4U - Sápi Szilvia coach számára:

Parancsikonok

Megosztás

Kategória