18/06/2025
A Diákprojekt verseny idén május 31.-én ért véget, ahol 22 csapat mutatta be a programját. A HiSchool képviseletében volt szerencsém részt venni mind az előzsűrizésben, mind a továbbjutott munkák véleményezésében és értékelésében. A záróesemény az ELTE-n volt, ahol egy inspiráló napot tölthettünk el zsűritársaimmal és rendkívül tehetséges diákokkal. Fantasztikus munkákat láttunk, amelyeket nagyon jól prezentáltak a diákok. Azt is jó volt megtapasztalni, hogy milyen széles érdeklődési körben mozognak a mai fiatalok, illetve a pályaorientációjuk milyen hatással volt a projektekre és fordítva. A zsűri remekül tudott együtt dolgozni, illetve a diákokkal is öröm volt a munka itt is, mint az egyéni coaching folyamatokban. Örültem az új tapasztalatoknak, az inspiráló ismeretségeknek és kapcsolódásoknak.
https://diakprojekt.hu/