Erdős Dóra- funkcionális és személyi edzés

Erdős Dóra- funkcionális és személyi edzés A crosstraining és crossfit fogalommal, mint olyannal 2013-ban találkoztam először és mondhatni szerelem volt első látásra!

„A sport tiszteletre tanít, megtanít becsületesen győzni és emelt fővel veszíteni!”


Erdős Dórának hívnak, gyerekkorom óta a sport szerelmese vagyok, amióta az eszemet tudom mindig is sportoltam valamit.

Általános iskolától kezdve egészen a gimnáziumi éveim befejezéséig versenyszerűen atletizáltam, főleg 100 és 200m-es spriterként álltam rajthoz. Az edzéseimet a funkcionális eszközök, köredzés illetve akkor még a crosstraining köré építve folytattam.

2014-ben ismertem meg a Crossfit Debrecen vezető edzőjét JA-t , akitől rengeteget tanulhattam magáról a crossfit sportról és a crossfitben előforduló gimnasztikai elemekről. Jelenleg is aktívan versenyzem, illetve 2014-óta foglalkozom funkcionális csoportos edzések és személyi edzések tartásával. Rendőrként a debreceni Hajdú Rendészeti Sportegyesület csapatát erősítem, az elmúlt 4 évben számos sportrendezvény (futóverseny, kondipark és crossfit verseny) lebonyolítását segítettem, főként bírói-főbírói pozícióban.

2015 nyarán alapítottam meg a saját kis csapatomat, a Hb. City Cross Team csapatát, akikkel közel 4 évet foglalkoztam, edzettünk és feszegetjük a állóképességi határainkat! :)

2017. januárjától csatlakoztam a Crossfit Debrecen illetve a hajdúböszörményi Bro'Z Cross Gym edzői csapatához.

2019-2022-ig a budapesti Crossfit Budapest edzői csapatát erősítettem. instagram: erdos.functionaltrainer

E-mail: [email protected]

Vègzettsègeim:

-IWI Nemzetközi Fitness Instruktor

-Testnevelési Egyetem:
Sport ès rekreàciószervezès egèszsègfejlesztès diploma

-SMR henger teràpia képzés

-Köpölyterápia képzés

-Pre-ès posztnatàlis trèner -Almàsy Mozgásakadèmia

Cím

Debrecen

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Erdős Dóra- funkcionális és személyi edzés új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Erdős Dóra- funkcionális és személyi edzés számára:

Parancsikonok

Megosztás

Kategória