Csanyteleki Sport Club

Csanyteleki Sport Club Hírek, információk a Csanyteleki Sport Club csapatairól, életéről. Sorsolások, eredményeink o. jutott, sőt kétszer Megyei I. osztályban is megfordult.

A Csanyteleki Sport Club három szakosztályból áll, név szerint labdarúgás, asztalitenisz és sakk szakosztály. A sportköre 1960-ban alakult, az akkori TSZ szponzorálása során és az Egyetértés Sportkör nevet kapta, ekkor még csak labdarugók alkották a klubbot. Az egyesület a Megyei bajnokság alsó osztályában kezdte a bajnokságot, majd eredményei alapján Megyei II. Jelenleg a Megye II. osztályban küz

d a az ellenfelekkel, illetve a Magyar Kupában is évről évre megmérkőzik, sokszor igen szép eredménnyel. Eredmények:
•1999: Megye II. osztály ifjúsági bajnok
•2005: Magyar Kupa Megyei döntő
•2009: Magyar Kupa megyei 1. első helyezett, országos főtábla
•2010: Megyei II. osztály ifjúsági bajnoki ezüstérem

A szakosztály 9 csapatból áll. U-7, U-9, U-11, U-14, U-16, U-19, Megye III, Megye II felnőtt, és megyei keresztpályás női csapat. A Bozsikos U-7, U-9, U-11, valamint az U-14-es csapat edzője Sarusi-kis Attila, U-16, U-19: Gémes Péter, Felnőtt csapat edzője Túri István, Gémes Péter duó, a csanyteleki női futballcsapat trénere Somodi Balázs. Főrendező: Bátki Imre

1997-től a Csanyteleki Futball Club átszerveződött és a Csanyteleki Sport Club Labdarugó szakosztályaként működik. Az átszervezést az t***e indokolttá, hogy megalakult az Asztalitenisz szakosztály, majd csatlakozott a sakk szakosztály. A Csanyteleki Sport Club célja: a testkultúra az egyetemes kultúra része, az egészségvédelem fontos eszköze, a szabadidő eltöltésének hasznos módja. A testnevelés és a sport jelentős szerepet tölt be az ifjúság erkölcsi-fizikai nevelésében , a személyiség formálásában. A Sport Club elnöke: Kurucz Zoltán

Elnökségi tagok: Somodi Balázs, Apró Anita Szeri Béla. Felügyelő bizottság: Bátki Imre, Bende Imre, Papp Zsolt. Pénztáros : Mucsi István
Labdarugó szakosztály vezetője: Bátki Imre
Szakosztály vezetőségi tagok: Bartus László, Zákány Zoltán, Bende Imre, valamint a mindenkori edzők. Asztalitenisz szakosztály vezetője: Vidács Lászü
Sakk szakosztályvezetője Szeri Béla

Cím

Volentér János Tér 2
Csanytelek
6647

Telefonszám

30/565-4928

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Csanyteleki Sport Club új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Csanyteleki Sport Club számára:

Megosztás