16/07/2018
👍
MÉRTÉKTARTÁS AZ EVÉSBEN 1. RÉSZ
Nem tudok felidézni olyan evészavarral és/vagy túlsúllyal küzdő embert az elmúlt 24 évből, akitől ne hallottam volna azt a mondatot, hogy „az arany középutat szeretném/kellene megtalálni az evésben”.
A mértéktartás jelenti azt is, hogy rugalmas vagyok, hogy megengedek magamnak mennyiségben és minőségben is ételeket, nem vonok meg tartósan semmit magamtól – hacsak egészségügyi ok ezt nem teszi szükségessé -, ugyanakkor egyszerre jelent határképzést is, vagyis semmiből sem eszem túl gyakran vagy túl sokat.
Az egészséges testsúly „titka” is az, hogy mindenből annyit eszem, amennyire szükségem van, de abból változatosan. Nem többet, mivel a rendszeres túlfogyasztás idővel túlsúlyhoz vezet, de nem is kevesebbet, mert a tartós hiányérzet később arra késztet, hogy többet egyek abból az ételből, mint a valódi igényem. Nem mindig ugyanazt eszem, nincsenek „szuperegészséges”, „biztonságos”, ugyanakkor „veszélyes, tiltott” ételek sem.
Középen lenni azonban nagyon nehéz! Mert ott állandóan dönteni kell. Annak, akinek nem rendezett az ételekhez, az evéshez fűződő viszonya nehéz jól dönteni és sokszor dönt végül úgy, hogy csalódik önmagában. Az evészavaros emberekre szinte általánosan a fekete-fehér gondolkodás, a szélsőségesség jellemző. „Mindent vagy semmit”- ha már eljutott oda, hogy megenged magának egy kis édességet, akkor nem tud megállni, mert úgy érzi, hogy "már úgyis mindegy”, így túleszi magát.
Sokan azért is vonzódnak az előre kitalált és kimért (kiszállított) étkezéshez, mert akkor átadhatják másnak a döntés felelősségét és terhét. Milyen gyakran hallom azt a mondatot felnőtt pácienseimtől: „bárcsak elém rakná valaki minden étkezésnél a megfelelő ételt és nekem csak meg kellene ennem, akkor biztos, hogy sikerülne lefogynom és nem ennék többet a kelleténél!" Ez persze valójában nincs így, hiszen ha ez igaz lenne, akkor ez ételszállító cégek által kínált szénhidrátcsökkentett, diétás, kalóriaszegény menüsorok már régen megoldották volna az elhízás problémáját. Manapság mégis ott tartunk, hogy három felnőttből kettő túlsúlyos vagy elhízott.
Naponta sokszor kell döntést hoznunk az evésről, mert:
- megkínálnak,
- nem gondoskodtunk magunknak ebédről, hirtelen megéhezünk, együk/vegyük, amit a legkönnyebb és gyorsan meg lehet enni,
- terített asztalnál ülünk másokkal és csak magunk döntünk arról, hogy mikor fejezzük be az étkezést, de olyan finom és olyan jó együtt, nem akarjuk megszakítani ezt az érzést,
- állunk a hűtő előtt és gondolkodunk: azt egyem meg, ami hamar megromlik vagy azt, amit tényleg a legjobban kívánok? (adódhat szerencsés eset, amikor e két szempont épp egybeesik)
Amikor éhesek vagyunk másféle és nagyobb mennyiségű étel mellett döntünk, mint amikor jóllakottak vagyunk. Sőt, az evési problémával küzdő emberek éppen a döntés nehézsége és az abból eredő kudarc miatt elkezdenek szorongani az evési helyzetektől.
A terápia korai szakaszában hasznos segítség, ha a személy megtervezi önmagának előző este, hogy másnap mit, mikor és mennyit fog enni, éppen azért, hogy ne ott és akkor kelljen döntéseket hoznia. Fontos, hogy ő dönt, csak épp ezt nem akkor teszi meg, amikor már farkaséhes, hanem pár órával korábban. Az előre tervezés csak átmeneti, hiszen a döntési képesség is fejleszthető, gyakorolható és ahogy a helyére kerül az evés a döntései is jobbak lesznek a táplálkozás területén (is).
Folytatás következik csütörtökön, amelyben a téma gyermekkori vonatkozásairól lesz szó!
