10/08/2026
Kaposi József a MAC AHC csapatát erősíti a következő szezonban! ✍🏼✅
A 25 éves csatár a Szeged csapatától érkezik hozzánk. Utánpótláséveit Újpesten, a Vasasnál és Fehérváron töltötte, utóbbi két állomáshelyén pedig a profik között is bemutatkozott. Személyében egy olyan tapasztalt játékossal bővül keretünk, aki Andersen Liga-századosnak mondhatja magát, az elmúlt négy kiírásban 118 pontot jegyzett. ⚫️🔵
Kaposi gólerős, kreatív játékos, akire nemcsak a befejezéseknél lehet számítani, előszeretettel hozza helyzetbe csapattársait is, játékával folyamatos veszélyt jelent az ellenfelek kapujára. A tavalyi Andersen Liga-kiírásban 22 mérkőzésen 40 pontot jegyzett, 19+21 arányban. 🎯📊
A pályán kívül sem tétlenkedik, rendezvénylogisztikai koordinátorként és kiszállítóként tevékenykedik. A munka és a jégkorong jelentette kettős terhelés nem lesz számára ismeretlen, így ezen a téren is remekül illeszkedik klubunk filozófiájába. 🧑🏽💻💼
Joci személyében nemcsak egy gólerős játékos érkezik hozzánk, hanem egy nagyszerű csapatember is, akitől a kemény munka sem áll távol. Izgatottan várjuk, hogy fekete-kékben is megmutassa, mire képes. 📃✍🏼
Isten hozott nálunk, Joci, sérülésmentes, sikerekben gazdag szezont kívánunk!
Hajrá MAC! 🖤💙