Szofi - ADHD, autizmus - tapasztalat és tudomány

Szofi - ADHD, autizmus - tapasztalat és tudomány ADHD-coachként és autizmus-mentorként dolgozom, felnőttekkel, gyerekekkel, fiatalokkal egyaránt.

Ezen az oldalon hidat építek a neurodivergens és neurotipikus világ, a szülők és gyermekek, a tudomány és a tapasztalat, az Egyház és a társadalom között. Keresztény, világi ferences feleség , négygyermekes - , neurodivergens gyerekeket nevelő - édesanya vagyok. Munkám középpontjában az emberek kísérése áll — gyerekeké, fiataloké és felnőtteké egyaránt. Különösen a keresztény életvezetés, a neurod

iverzitásra érzékeny szemlélet, valamint az önismereti és életvezetési támogatás területei állnak közel hozzám. Segítő munkám kiemelt területe az ADHD-val, autizmussal, szenzoros érzékenységgel és eltérő idegrendszeri működéssel élő gyerekek, fiatalok és családok. Fontosnak tartom, hogy ne csak a nehézségekre figyeljünk, hanem az egyéni működés megértésére, az erőforrások felismerésére és a hétköznapokhoz jobban illeszkedő megoldások kialakítására is. A munkámban teológiai, pedagógiai, neveléstudományi, pszichológiai és neurodiverzitásra érzékeny szemléletet kapcsolok össze. Hiszem, hogy a hit, az önismeret és az idegrendszeri működés megértése nem különálló területek, hanem sokszor szorosan összefüggnek egymással. Eredeti végzettségemet közigazgatási területen szereztem, később azonban a segítő, pedagógiai és lelki kísérői hivatás felé fordultam. Tanulmányaim között szerepel a katekéta–lelkipásztori képzés, jelenleg hittanár–nevelőtanár szakon tanulok, emellett gyógypedagógiai asszisztensi és pszichológiai konzulens képzésben veszek részt. Life és ifjúsági coach, adhd coach képzésekben is részt vettem, valamint folyamatosan képzem magam a neurodiverzitás és a segítő kapcsolatok területén. A közös munkában számomra a biztonságos, elfogadó légkör és az egyéni működés tisztelete a legfontosabb. Miről olvashatsz ezen az oldalon?
– saját történeteinkről, érzéseinkről, megéléseinkről
– magyarázatok ADHD-ról, autizmusról, audHd-ról
– tévhitekről és valóságról
– szemléletformálással kapcsolatos dolgokról

🌱 Amikor a dicséret is elvárássá válik – PDA és az ellenállás megértéseLegutóbb arról írtam, hogy a dicséretet nem minde...
27/07/2026

🌱 Amikor a dicséret is elvárássá válik – PDA és az ellenállás megértése
Legutóbb arról írtam, hogy a dicséretet nem mindenki fogadja és értelmezi ugyanolyan formában.
Van, akinek megerősítést, örömet és büszkeséget jelent.
Van, akit zavarba hoz.
És vannak olyanok is, akik számára a dicséret önmagában ellenállást válthat ki.
👟 Képzeld el ezt a helyzetet.
A gyermeked végre egyedül felveszi a cipőjét.
Megdicséred:
– „Ügyes voltál! Ezt most egyedül megcsináltad!”
Másnap újra indulnátok.
Mosolyogva mondod:
– „Tegnap is olyan ügyesen felvetted a cipődet, biztos ma is menni fog.”És ekkor a gyermek befeszül. Elfordul. Dühös lesz.
Azt mondja:
– „Nem!” Vagy egyszerűen nem tud megmozdulni.
Pedig tegnap még sikerült.

❓ Mi változott?
Az egyik lehetséges magyarázat az, hogy a tegnapi siker és dicséret ma már elvárásnak érződik számára.
Amit tegnap még saját döntésből tett meg, azt ma úgy élheti meg:
„Most már ezt várják tőlem.”

🧩 Egyes PDA-profilt mutató autista gyermekeknél az elvárás érzése olyan erős szorongást válthat ki, amely automatikus elkerülő reakcióhoz vezethet.
És itt jön a PDA egyik legnehezebben érthető sajátossága:
➡️ Nemcsak azt utasíthatják el, amit nem szeretnek, hanem azt is, amit egyébként szeretnének.
🚲 Példa:
Lehet, hogy a gyermek egész délelőtt arról beszél, hogy szeretne biciklizni. Aztán meghallja:
– „Gyere, menjünk biciklizni!” És hirtelen már nem akar.
Ez nem feltétlenül azért történik, mert elmúlt a kedve.
Hanem azért, mert ami néhány perccel korábban még saját vágy volt, az most külső elvárássá válhatott.
Kívülről ez könnyen tűnhet:
❌ dacnak
❌ következetlenségnek
❌ manipulációnak

Pedig a háttérben sok esetben nem rossz szándék, hanem:
🔹 intenzív szorongás;
🔹 kontrollvesztés-élmény;
🔹 az idegrendszer túlterhelődése
állhat.

📚 A mai bejegyzésem elsősorban a Skatulya Alapítvány PDA-ról szóló szakmai kiadványára épül.
A PDA (Pathological Demand Avoidance – magyarul gyakran „elvárások kóros vagy szélsőséges elkerülése” néven találkozhatunk vele) egy olyan viselkedési mintázat leírására szolgál, amelyben a külső elvárások, kérések vagy kötelezettségek szokatlanul erős szorongást válthatnak ki.
⚠️ A PDA jelenleg nem önálló diagnózis sem a DSM–5–TR, sem az ICD–11 rendszerében. A szakemberek között továbbra is vita zajlik arról, hogy önálló állapotként;
vagy az autizmus spektrumán belüli sajátos profilként
érdemes-e értelmezni.
A jelenlegi kutatások és klinikai tapasztalatok alapján leggyakrabban az autizmushoz kapcsolódó mintázatként vizsgálják.
Ugyanakkor hasonló elváráskerülő viselkedés megjelenhet például:
🔹 szorongás mellett;
🔹 ADHD esetén;
🔹 más pszichés nehézségekben is.

❗ Ezért különösen fontos: Nem minden ellenállás PDA!
Nem minden „nem” mögött ugyanaz van.
Az ellenállás az emberi működés természetes része.
Mindenki mond nemet időnként.
Mindenki lehet:
fáradt;
túlterhelt;
bizonytalan;
kevésbé együttműködő.

Gyermekeknél is sokféle ok állhat az ellenállás mögött:
▪️ életkori sajátosság;
▪️ fáradtság vagy testi kimerültség;
▪️ szenzoros túlterhelődés;
▪️ kommunikációs nehézség;
▪️ bizonytalanság vagy változások miatti stressz;
▪️ szorongás;
▪️ neurofejlődési sajátosságok.

🧩 A PDA esetében azonban az a jellegzetes, hogy maga az elvárás válhat a szorongás kiváltójává. Nem feltétlenül az a probléma, amit kérünk, hanem az az érzés:
„Valaki más akarja meghatározni, mit kell most tennem.”

Hogyan jelenhet meg a PDA-profil?
A PDA-profilt mutató gyermekeknél gyakran megfigyelhető:
1️⃣ Erős kontrolligény
A gyermek számára különösen fontos lehet, hogy legyen beleszólása a helyzetekbe, mert ez növelheti a biztonságérzetét.

2️⃣ Elkerülő stratégiák
Nem mindig egyszerű „nem”-mel reagál.
Megjelenhet például:
alkudozás;
viccelődés;
témaváltás;
kifogások keresése;
szerepjáték;
„nem tudom megcsinálni” érzése vagy kimondása.

3️⃣ Jó társas alkalmazkodás látszata
Egyes gyermekek felszínesen nagyon ügyesen használhatnak társas stratégiákat, miközben belül jelentős szorongást élnek át.

4️⃣ A kedvelt tevékenységek elvesztése
Talán ez az egyik legnehezebben érthető rész:
A gyermek nem azért mond nemet, mert nem érdekli.
Hanem mert az elvárás érzése felülírhatja az eredeti motivációját.

🧠 Mi történhet az idegrendszerben?
A PDA-val kapcsolatos szakirodalom gyakran egy fokozódó eszkalációs folyamatot ír le.
🌿 Nyugodt állapot: a gyermek képes kapcsolódni és együttműködni.

🌱 Kezdeti elkerülés
Megjelenhet:
halogatás;
kifogáskeresés;
figyelemelterelés.

🔥 Fokozódó feszültség
A gyermek egyre kevésbé tud rugalmasan gondolkodni.

🎛️ Kontroll visszaszerzésének próbálkozása
Megpróbálhatja ő irányítani a helyzetet, mert ez csökkentheti a belső feszültséget.

🌊 Összeomlás
Beindulhat az „üss, fuss vagy dermedj meg” stresszválasz.
Megjelenhet:
sírás;
kiabálás;
menekülés;
bezárkózás;
akár önmagára nézve veszélyes viselkedés.

Mi segíthet?
Ha a viselkedés mögött szorongás áll, a puszta nyomás növelése gyakran nem segít. A PDA-val kapcsolatos ajánlások inkább a rugalmasabb, alacsonyabb feszültséget keltő megközelítést hangsúlyozzák.
Segíthet:
1. Indirekt kommunikáció
❌ „Vedd fel a cipődet!”
✅ „Mindjárt indulunk. Szólj, ha készen állsz.”

2. Választási lehetőség biztosítása
Ahol valóban lehet: „A kék vagy a piros pólót szeretnéd?”

3. Előre jelzés
A változások és átmenetek előkészítése csökkentheti a bizonytalanságot.

4. Közös problémamegoldás
„Mitől lenne most könnyebb elindulni?”

5. Rugalmasság
Segíthet:
humor;
játékosság;
szerepjáték;
alternatív utak keresése.

Fontosnak tartom azonban megemlíteni: a határokat nem engedjük el. A neuroaffirmatív szemlélet nem azt jelenti, hogy minden elvárást megszüntetünk.
Vannak helyzetek, amikor nincs választási lehetőség.
🚗 Be kell kötni a biztonsági övet.
🚦 Meg kell állni az úttesten.
💊 Be kell venni egy szükséges gyógyszert.
⚠️ El kell hagyni egy veszélyes helyzetet.

Ilyenkor a cél nem a határ feladása, hanem az, hogy a lehető legkevesebb felesleges szorongással segítsük az együttműködést.
Segíthet:
✅ előre felkészíteni a gyermeket;
✅ választást adni ott, ahol lehet;
✅ játékosabb formát találni;
✅ időt hagyni a feldolgozásra;
✅ nyugodtnak maradni;
✅ közösen keresni a megoldást.

Nem mindig a célt kell megváltoztatni. Sokszor az odavezető utat kell másképp kialakítani.

A cél nem az, hogy kevesebbet várjunk a gyermektől, hanem az, hogy úgy segítsük az együttműködést, hogy közben jobban értsük, mi történik benne.
❗ Nem minden „nem”: dac.
❗ Nem minden ellenállás PDA.
💚 De minden viselkedés mögött van valamilyen ok, amit érdemes megérteni.

A poszt alapjául szolgált az Emotic - érzésre hangolva weboldalán található kiadvány.

" Dejó, hogy itt vagy!"💬 Te szereted a kedves szavakat?Milyen dicséretnek örülsz a legjobban?Az utóbbi időben több keres...
25/07/2026

" Dejó, hogy itt vagy!"

💬 Te szereted a kedves szavakat?
Milyen dicséretnek örülsz a legjobban?

Az utóbbi időben több keresztény közösségben is kaptam pozitív visszajelzéseket. Kedves mondatokat. Szeretetgesztusokat… legalábbis azt hiszem, azok voltak.
Például többen mondták, hogy: "milyen jó, hogy itt vagy!”
És tudjátok, mi történt?
Ahelyett, hogy egyszerűen örültem volna neki, az agyam azonnal elkezdett dolgozni.

Mit jelent ez pontosan?
Miért jó?
Csak udvariasságból mondják?
Valamiért ezt "kell" mondaniuk? Minek mondják?
Vagy tényleg így gondolják?

Érdekes kettősség volt.
Valahol mélyen éreztem, hogy jólesik. Mintha a lelkem megnyugodott volna attól, hogy elfogadnak.

A tudatos elmém viszont még napokkal később is próbálta megfejteni ezt az egyetlen mondatot.

Később kezdtem megérteni, hogy ez valószínűleg nem csak rólam szól, hanem arról is, hogy a neurodivergens és a neurotipikus emberek gyakran egészen másképp értelmezik ugyanazt a mondatot.

🧠 Az autizmuskutatások szerint sok autista ember a kommunikációban elsősorban egyértelmű, konkrét és szó szerinti információt keres.

A pragmatikus nyelvhasználat – vagyis a kimondott szavak mögötti társas jelentések értelmezése – sokaknál másképp működik. Egy általános mondat, mint hogy „Jó, hogy itt vagy.”, kevés kapaszkodót adhat.

Ha ADHD is jelen van, ezt tovább erősítheti az úgynevezett Rejection Sensitive Dysphoria (RSD), vagyis az elutasításra való fokozott érzékenység. Bár az RSD nem hivatalos diagnózis, a klinikai tapasztalatok és egyre több kutatás szerint sok ADHD-val élő ember hajlamos a bizonytalan társas helyzetekben rejtett kritikát keresni ott is, ahol valójában elfogadás van.

A neurotipikus emberek gyakran egészen más céllal mondanak ilyen mondatokat.
A kommunikációkutatás ezt fatikus kommunikációnak (phatic communication) nevezi. Ilyenkor a mondat nem elsősorban információt közöl, hanem kapcsolatot épít. Azt üzeni:
"Jó, hogy közénk tartozol."
"Örülök a jelenlétednek."
"Fontos vagy nekünk."

Sokszor valóban nincs mögötte rejtett jelentés.
Pontosan azt jelenti, amit mondanak.

💙 Ha egy autista vagy ADHD-s felnőttet szeretnél bátorítani...
Próbálj minél konkrétabb lenni.
❌ „Jó, hogy itt vagy.”
✅ „Jó, hogy eljöttél. Sokat adott a beszélgetéshez az, amit megosztottál.”
❌ „Olyan ügyes vagy!”
✅ „Nagyon tetszett, ahogy végiggondoltad a kérdést, és őszintén elmondtad a véleményed.”
❌ „Mindig örülünk neked.”
✅ „Szeretem, hogy nyugodt légkört teremtesz. Jó Veled egy közösségben lenni.”
❌ „Köszönjük, hogy jöttél.”
✅ „Köszönöm, hogy időt szántál erre a közösségre. Jó volt veled beszélgetni.”

👧👦 Ugyanez igaz a gyerekekre is.
Sőt.
Carol Dweck fejlődésfókuszú szemléletről (growth mindset) szóló kutatásai azt mutatják, hogy a gyermekek fejlődését jobban támogatja, ha nem a személyiségüket vagy a velük született képességeiket dicsérjük, hanem a konkrét erőfeszítésüket, kitartásukat és stratégiájukat.
Ez minden gyermekre igaz, de sok neurodivergens gyermek számára különösen sokat jelenthet a konkrét, egyértelmű visszajelzés.
❌ „Nagyon okos vagy!”
✅ „Láttam, hogy sokat gyakoroltál, és ezért sikerült.”
❌ „Te vagy a legügyesebb!”
✅ „Nagyon kitartó voltál, akkor sem adtad fel, amikor nehéz lett.”
❌ „Milyen ügyes vagy!”
✅ „Észrevettem, hogy segítség nélkül végigcsináltad.”
❌ „Nagyon szépen dolgoztál.”
✅ „Nagyon figyelmesen követted a lépéseket, és ez látszik az eredményen.”

A konkrét dicséret nemcsak kedvesebb.
Érthetőbb.
Segít tudni, mit csinált jól, és mit érdemes legközelebb is folytatni.

És talán ez az a plusz mondat, ami egy neurodivergens embernek – legyen gyerek vagy felnőtt – valóban biztonságot ad.

💬 Te milyen dicséretnek örülsz a legjobban? Az általános kedves szavaknak, vagy annak, amikor valaki pontosan elmondja, mit értékel benned?



A fotóm retusálásàt és a sminkemet az AI készítette, de még így is nagyon látszik, hogy mennyire fáradt vagyok.😉🙈

🧠 „Miért nem fogad szót?”„Miért hisztizik ennyit?”„Miért nem érdekli semmi?”„Miért nem motiválható?”„Miért ilyen nehéz v...
24/07/2026

🧠 „Miért nem fogad szót?”
„Miért hisztizik ennyit?”
„Miért nem érdekli semmi?”
„Miért nem motiválható?”
„Miért ilyen nehéz vele minden?”
Ha neurodivergens gyermeket nevelsz, jó eséllyel már te is feltetted magadnak ezeket a kérdéseket. Én biztosan. Számtalanszor.

Emlékszem arra a délutánra, amikor az egyik gyermekem kétségbeesetten sírt, mert nem akart délután aludni, én pedig kétségbeesetten szerettem volna, hogy aludjon, mert egyrészt tudtam, hogy szüksége van rá, másrészt én magam is pihenni szerettem volna.

Akkor még az első gyermekemnél nagyon keveset tudtam arról, hogyan kell jól segíteni. Nem értettem igazán, mi történik a háttérben. Csak azt éreztem, hogy fáradt vagyok, és nem találom a megoldást.
Ma már tudom: a nevelés tanulási folyamat.
A gyermeknek is.
A szülőnek is.

Ma már kiskamaszok és kamaszok az ND gyerekeim, de voltak már dackorszakos totyogók, óvodások és kisiskolások is.
Azt szeretném, hogy egyszer olyan felnőttek legyenek, akik ismerik önmagukat, képesek megküzdeni az élet kihívásaival, tudnak kapcsolódni másokhoz, felelősséget vállalnak a döntéseikért, és mernek segítséget kérni, amikor szükségük van rá.
Mert végső soron nem jól viselkedő gyerekeket szeretnék nevelni, hanem jól működő és boldog felnőtteket.

A neurodivergens gyermekek nevelése sokszor nagy kihívást jelent. Nem azért, mert velük „több baj van”, hanem mert bizonyos készségek fejlődése eltérő ütemben és módon történhet.
Ami egy háromévesnél egyszerű hisztinek tűnik, lehet, hogy az önszabályozás fejlődésének egy nehéz pillanata.
Ami egy nyolcévesnél lustaságnak látszik, lehet, hogy a feladatkezdés, a figyelem vagy a végrehajtó működések nehézsége.
Ami egy kamasznál érdektelenségnek tűnik, mögött lehet túlterhelődés, motivációs nehézség vagy éppen az identitás keresése.

Ezért az egyik legfontosabb dolog, amit szülőként megtanultam:
Nem elég azt néznem, mit csinál a gyermekem.
Meg kell értenem azt is, miért teszi. 💡
Ez azonban nem jelenti azt, hogy nincsenek szabályok vagy határok.
A neurodivergens gyermekeknek is szükségük van keretekre, következetességre, elvárásokra és vezetésre. Talán még nagyobb szükségük van rájuk.
Csak nekünk, szülőknek kell megtanulnunk, hogyan képviseljük ezeket úgy, hogy valóban a fejlődésüket szolgálják.

A nevelés nem arról szól, hogy mindig ugyanazt tesszük minden gyermekkel, hanem arról, hogy tudjuk, hová szeretnénk eljutni, és megtaláljuk az odavezető utat.
Ezért én ma már más kérdéseket teszek fel magamnak:
Mit kell még megtanítanom neki?
Mire nem érett még meg?
Milyen készség fejlesztésére van most szüksége?
Mi okozza számára a legnagyobb nehézséget?
Hol kell nekem következetesnek lennem?
Hol kell rugalmasnak lennem?

Coachként, mentorként és négygyermekes anyaként egyre inkább azt látom, hogy a gyermeknevelésben nem kész receptekre van szükségünk, sokkal inkább arra, hogy megtanuljuk olvasni a saját gyermekünket, és közben merjünk mi magunk is fejlődni.

A neurodivergens gyermekek nevelése nem könnyű.
Sokszor kimerítő.
Sokszor újratervezést igényel.
Sokszor el kell engednünk azt az elképzelést, hogy „ennek már rég mennie kellene”.
De nem adjuk fel.
Mert nem egy nehéz napot nevelünk végig, nem egy nehéz életkort, hanem egy egész életre készítjük fel őket. ❤️
És bizony nem mindegy, hogyan fognak majd megküzdeni az élettel.

💬 Neked mi az a kérdés, amit már ezerszer feltettél magadnak a gyermekeddel kapcsolatban?
Írd meg kommentben. Lehet, hogy sokkal többen küzdenek ugyanazzal, mint gondolnád.

(A fotók jó régen készültek a fiúkról...💙)

„Minek keljek fel? Ma úgysem lesz semmi érdekes…”Volt már olyan reggeled, amikor ezt érezted?Kinyitod a szemed. Kinézel ...
23/07/2026

„Minek keljek fel? Ma úgysem lesz semmi érdekes…”

Volt már olyan reggeled, amikor ezt érezted?
Kinyitod a szemed. Kinézel az ablakon. Szürke, borús idő van.
Nincs különösebb program. Nincs határidő. Nincs semmi, ami igazán megmozgatna.
„Semmihez nincs kedvem.”

Lehet, hogy felnőttként csak sodródsz egész nap. Lehet, hogy kamaszként visszafekszel, órákig a telefonodat nézed, és a környezeted csak annyit lát:
"Lusta."
"Nem érdekli semmi."
"Csak motiválni kellene."

ADHD esetén azonban sokszor ennél összetettebb folyamat zajlik.
🧠 Az ADHD nem egyszerűen figyelemhiány. Az idegrendszeri aktiváció, a motiváció és a jutalmazás szabályozása is érintett lehet.
Az agynak szüksége van egy megfelelő aktivációs szintre (arousal) ahhoz, hogy jól tudjon működni.
Ez az az állapot, amikor elég éberek vagyunk ahhoz, hogy:
figyeljünk,
elkezdjünk valamit,
fenntartsuk az erőfeszítést,
szabályozzuk a viselkedésünket.
ADHD-ban ennek az egyensúlynak a megtalálása nehezebb lehet.

Nem mindig a „túl sok energia” a probléma.
Néha éppen az, hogy nincs elég aktiváló inger ahhoz, hogy az agy könnyen elinduljon.

⚡ És itt kapcsolódik a hiperaktivitás is.
A hiperaktivitás nem feltétlenül egyszerűen „túl sok energia”.
Előfordulhat, hogy a mozgás, a beszéd, a matatás vagy az állandó ingerkeresés az idegrendszer próbálkozása arra, hogy elérje a számára megfelelő aktivációs szintet.
Más helyzetben ugyanez a szabályozási nehézség így jelenhet meg:
„Nem tudom elkezdeni.”
„Semmi nem érdekel.”
„Unatkozom, de nem tudom, mit csináljak.”
„Csak fekszem, és telik a nap.”

🧠 Mi történik a háttérben?
Az ADHD kutatások szerint a motivációs és jutalmazási rendszerek működése eltérhet. Ebben fontos szerepe van többek között a dopamin- és noradrenalin-rendszernek.

🚀 A dopamin nem egyszerűen a „boldogság vegyülete”.
Fontos szerepe van abban, hogy:
mennyire érezzük értékesnek a célt,
mennyire tudunk elindulni felé,
mennyire tudjuk fenntartani a motivációt.
Ezért lehet nehezebb egy olyan feladat, amely:
unalmas,
távoli a jutalma,
kevés visszajelzést ad,
nem kapcsolódik érdeklődéshez.

⚡ Noradrenalin
Segíti az éberséget, a figyelmi fókuszt és a feladatra hangolódást.
Ha kevés az aktiváló inger, az ADHD-s agynak nehezebb lehet „bekapcsolnia”.

🌧️ És miért számíthat a borús idő vagy a nyári üres nap?
A természetes fény hatással van a cirkadián ritmusra és az éberség szabályozására.
Egy sötétebb nap önmagában nem okoz ADHD-t vagy motivációhiányt, de ha ehhez társul:
kevés külső struktúra,
kevés mozgás,
kevés társas inger,
kevés sikerélmény,
akkor könnyebb belekerülni egy olyan állapotba, ahol nehezebb elindulni.
Ezért lehet egy nyári szünet egy ADHD-s kamasznak vagy egy szabadságon lévő felnőttnek néha nem felszabadító, hanem szétesést okozó.

Mi segíthet?
✅ Ne várd meg, amíg megjön a motiváció – gyakran a cselekvés indítja el a motivációt.
✅ Adj külső keretet a napnak:
egy reggeli rutin,
egy megbeszélt program,
egy kis cél.
✅ Mozgás és természetes fény: nem teljesítményként, hanem az idegrendszer támogatására.
✅ Keress olyan tevékenységet, ami valóban aktivál:
alkotás,
zene,
sport,
természet,
kapcsolódás,
új élmény.
💙 Az ADHD-s agynak nem feltétlenül több akaraterőre van szüksége. Sokszor olyan környezetre van szüksége, amely segít megtalálni az optimális működési állapotot.

Fontos különbség: ha valaki tartósan úgy érzi, hogy semmi nem okoz örömet, semminek nincs értelme, és ez hetekig fennáll, az nem magyarázható pusztán ADHD-val – ilyenkor depresszió vagy más állapot lehetőségével is számolni kell.

❓Nálad mi segít egy „nem indulós” napon? A mozgás? Egy program? Az alkotás? Vagy az, ha valaki segít keretet adni a napnak?

Vajon tényleg tehetetlenül kell néznünk?⚠️ Tartalmi figyelmeztetés: a bejegyzés érzékeny témát érint. Az elmúlt napokban...
22/07/2026

Vajon tényleg tehetetlenül kell néznünk?
⚠️ Tartalmi figyelmeztetés: a bejegyzés érzékeny témát érint.

Az elmúlt napokban sokan találkoztunk Barbi történetével. A nyilvánosságban megjelent információk alapján felmerült az iskolai bántalmazás szerepe, de a tragédia teljes hátterét nem ismerjük, ezért nem szeretnék találgatni, és nem szeretnék egyetlen okot megnevezni.
Az öngyilkosság mindig összetett jelenség, amelyben több biológiai, pszichológiai és társas tényező együttesen lehet jelen.
De egy dolgot biztosan tudunk: a bullying komoly probléma. Beszélnünk kell róla. És tennünk kell ellene.

Ugyanakkor szeretnék most egy másik fontos szempontra is ráirányítani a figyelmet.
Arra, amit szülőként, pedagógusként és segítőként építeni tudunk:
a rezilienciára.

Mit jelent a reziliencia?

A pszichológiában a reziliencia azt jelenti, hogy valaki képes nehéz élethelyzetekhez alkalmazkodni, megküzdeni a megterhelő tapasztalatokkal, és támogatással vagy saját erőforrásaira támaszkodva újra egyensúlyba kerülni.
Fontos: a reziliencia nem azt jelenti, hogy valakit nem érnek fájdalmas élmények.
Nem azt jelenti, hogy „bírj ki mindent”.
És nem azt jelenti, hogy a gyermeknek kell alkalmazkodnia egy bántalmazó környezethez.
A bullying ellen a felnőtteknek kötelességük fellépni.

A reziliencia viszont azt segíti, hogy a gyermeknek legyenek olyan belső és kapcsolati kapaszkodói, amelyek támogatják őt a nehéz helyzetekben.

A kutatások szerint a reziliencia nem velünk született tulajdonság, hanem fejlődő képesség. Ann S. Masten ezt nevezte „hétköznapi varázslatnak” (ordinary magic): olyan mindennapi tényezők építik, mint a biztonságos kapcsolatok, a támogatás és a megtanult megküzdési módok.

Miért különösen fontos ez neurodivergens gyermekeknél és fiataloknál?
Az autista és ADHD-s gyermekek és fiatalok a kutatások szerint nagyobb arányban találkoznak bullyinggal, társas kirekesztéssel és félreértésekkel.

Ennek több oka lehet:
nehezebb lehet számukra egyes társas helyzetek értelmezése,
előfordulhat, hogy nehezebben állnak ki magukért,
gyakrabban élhetnek át „más vagyok” élményt,
több ismétlődő kudarcélmény érheti őket.

ADHD esetén sok érintett beszámol az úgynevezett Rejection Sensitive Dysphoria (RSD) jelenségéről is, mely nem önálló hivatalos diagnózis, hanem egy gyakran leírt élmény, amely szerint egyes ADHD-val élő emberek a kritikát, visszautasítást vagy vélt elutasítást rendkívül intenzív érzelmi fájdalomként élhetik meg.
Ez azért lehet megterhelő, mert az ismétlődő negatív tapasztalatok – például a folyamatos kritika, megszégyenítés vagy kirekesztés – hatással lehetnek az önértékelésre, a szorongásra és a depresszió kockázatára.

De fontos a másik oldalról is beszélni.
Egy neurodivergens gyermek vagy fiatal is kerülhet olyan helyzetbe, amikor ő bánt meg másokat. Ez nem azt jelenti, hogy „rossz”, hanem azt, hogy bizonyos készségeket – például az impulzuskontrollt, az érzelemszabályozást, az empátiát és a társas helyzetek értelmezését – neki is tanítani és támogatni kell.

Mit tehetünk a reziliencia építéséért?

A kutatások alapján több olyan tényező van, amely segíti a lelki ellenálló képesség fejlődését.

💚 1. Biztonságos kapcsolatok
Az egyik legerősebb védőfaktor, ha van a környezetünkben legalább egy olyan megbízható ember, akihez fordulhatunk.
Gyerek esetében ez lehet szülő, nagyszülő, pedagógus, mentor vagy más fontos felnőtt.
Természetesen a kortárs kapcsolatok is nagyon fontosak: egy elfogadó barát vagy közösség sokat adhat a valahová tartozás érzéséhez.

💚 2. Önismeret
Segítsük a gyermeket abban, hogy felismerje:
mit érez,
mire van szüksége,
mik az erősségei,
mik a határai.
Aki ismeri önmagát, könnyebben kér segítséget.

💚 3. Érzelemszabályozás
Nem az a cél, hogy ne legyen szomorú, dühös vagy csalódott, hanem az, hogy megtanulja: az érzések jönnek és mennek, és vannak eszközök a kezelésükre.

💚 4. Problémamegoldás
Ne mindig mi oldjunk meg mindent helyette!
Tanítsuk meg gondolkodni:
„Mi történt?”
„Mit tudunk tenni?”
„Kitől kérhetünk segítséget?”

💚 5. Reális remény
A reziliens ember nem azt gondolja, hogy minden könnyű lesz, hanem azt, hogy a nehézségek között is lehet segítséget találni, lehet új utakat keresni.

💚 6. Értékek és életértelem
A kutatások szerint fontos védőfaktor, ha valaki úgy érzi: az élete számít, van célja, tartozik valahová.
Szülőként ezért nemcsak azt kell megtanítanunk:
„Mit tudsz elérni?”
Hanem azt is:
„Ki vagy te?”„Miért vagy értékes?”

💚 7. És végül: a példamutatás.
A gyermekek sokat tanulnak abból, ahogyan mi megküzdünk.
Látják:
kérünk-e segítséget,
hogyan beszélünk magunkról,
hogyan kezeljük a kudarcainkat,
tudunk-e bocsánatot kérni,
hogyan bánunk másokkal.

Nem tökéletes szülőkre van szükségük, hanem valódi, kapcsolódó felnőttekre.

Számomra a legmélyebb kapaszkodó a hit.
Hiszem, hogy minden ember értéke Isten szeretetéből fakad. Nem abból, hogy mennyire teljesít, mennyire népszerű vagy mennyire felel meg mások elvárásainak.

Ugyanakkor tudom, hogy a hit kegyelem.

Ezért fontosnak tartom a pszichológia eszközeit is: a biztonságos kapcsolatokat, az érzelmi támogatást, az önismeret fejlesztését és a megküzdési készségek tanítását.
Ez az egyik oka annak is, hogy coachként és mentorként ezt a területet választottam.
Mert nem minden gyermeknek, fiatalnak vagy családnak adatik meg automatikusan egy olyan kapcsolat, ahol valóban meghallgatják, megértik és elfogadják.
-----------
Ha úgy érzed, hogy neked vagy a gyermekednek szüksége lenne egy biztonságos, ítélkezésmentes kapcsolódásra, ahol figyelemmel és elfogadással lehet beszélni a nehézségekről, hozzám is fordulhatsz.
(Itt az oldalon vagy a [email protected] emailcímre is írhatsz)-
Néha egyetlen megtartó kapcsolat nem old meg mindent, de lehet egy fontos kapaszkodó az úton.

22/07/2026

Nem minden gyerek számára jelent kikapcsolódást egy zsúfolt játszótér, egy hangos rendezvény vagy egy olyan program, ahol sokáig kell figyelni, várni és alkalmazkodni.
Sok gyereknek már a megérkezés is rengeteg idegrendszeri munkát jelent. Új helyet kell feltérképezniük, ismeretlen emberekhez kell viszonyulniuk, hangokat, illatokat, mozgásokat és váratlan helyzeteket kell feldolgozniuk. Mire kívülről úgy tűnik, hogy végre megérkeztek, belül már nagyon sok energiát felhasználtak.

A Családi élménynapokat azért szervezzük meg a Szenzoroskertben, hogy minedn gyereknek legyen lehetősége új élményeket szerezni.

Egy olyan nap, ahol nem kell minden gyereknek ugyanúgy játszania. Lehet mozogni, alkotni, felfedezni, sarazni, megállni, közeledni vagy éppen egy kicsit távolabbról figyelni. Lehet hosszabb időt tölteni egyetlen tevékenységgel, és lehet többször is váltani közöttük.
Van, aki először csak a szülő mellől nézi, mi történik és időre van szüksége, mielőtt bármibe bekapcsolódik. Van, aki rögtön birtokba veszi a kertet.

Nem az a célunk, hogy minden család ugyanazt az élményt vigye haza. Olyan környezetet szeretnénk teremteni, amelyben mindenki megtalálhatja a saját kapcsolódási pontját.

Időpontok:
augusztus 13. 9-14 óra
augusztus 14. 9-14 óra
augusztus 18. 9-14 óra
augusztus 19. 9-14 óra
Az augusztus 17-i alkalom már betelt.

Részvételi díj: 2500 Ft/család/nap.
Maximális létszám: 10 gyerek/nap.
Helyszín: Szenzoroskert, Debrecen-Bánk

Regisztrációs linket kommentben találsz.

A program a TESCO - START a jövőért prpgramjának a támogatásával kerül megrendezésre.

Fogyatékos, fogyatékkal élő, beteg vagy neurodivergens?A nyaralásunk alatt történt egy rövid beszélgetés, ami azt hiszem...
19/07/2026

Fogyatékos, fogyatékkal élő, beteg vagy neurodivergens?

A nyaralásunk alatt történt egy rövid beszélgetés, ami azt hiszem, még sokáig velem marad.
Nagyon szeretem a MÁK-kártyával igénybe vehető kedvezményeket. A Zsolnay Negyedben és az állatkertben is éltünk vele. Az egyik pénztárnál a hölgy összegezte a fizetendő összeget:
– „Akkor a fogyatékkal élők kedvezménye alapjàn az összeg..."
A kislányom rögtön rám nézett:
– „Anya, mi fogyatékkal élünk?”

Mosolyogva válaszoltam neki valamit, de tudom, hogy hamarosan ennél többet is kell beszélgetnünk erről. Nem azért, mert a pénztáros bármit rosszul mondott, egyszerűen azért, mert ugyanazt az állapotot nagyon különböző szavakkal írhatjuk le, és ezek a szavak más-más jelentést hordoznak.

Beteg?
Nem.
Az autizmus és az ADHD a jelenlegi orvosi és tudományos szemlélet szerint neurofejlődési állapotok (neurodevelopmental conditions). Nem betegségek, amelyeket meg kellene gyógyítani, hanem az idegrendszer fejlődésének eltérő mintázatai.

Fogyatékos vagy fogyatékossággal élő?
Az autizmus jogi értelemben fogyatékosságnak minősül. Ez nem azt jelenti, hogy valaki kevesebbet ér, vagy hogy minden autista ember ugyanazokkal a nehézségekkel él. Azt jelenti, hogy bizonyos helyzetekben akadályokkal és támogatási szükségletekkel járhat.

A fogyatékosság ráadásul tágabb fogalom: ide tartozhatnak többek között a mozgássérült, látás- vagy hallássérült, illetve értelmi fogyatékossággal élő emberek is. Ugyanakkor a fogyatékosság nem mindig látható.
Egy önálló életet élő, beszélő, dolgozó autista emberről sokan nem gondolnák elsőre, hogy jogi értelemben fogyatékossággal élő személy.

Neurodivergens?
A neurodivergens kifejezés azt jelenti, hogy valakinek az idegrendszere eltér a többségi, neurotipikus működéstől.
Ide tartozhat többek között az autizmus, az ADHD, a diszlexia vagy a Tourette-szindróma is.
Ez nem jogi kategória, hanem egy leíró fogalom, amely a különböző idegrendszeri működések természetes változatosságára hívja fel a figyelmet.

Valójában ezek a fogalmak nem egymás ellentétei. Ugyanarról az emberről különböző nézőpontból beszélnek: jogi, orvosi vagy társadalmi szemléletből.

Én személy szerint nehezen tudok azonosulni a „fogyatékossággal élő” kifejezéssel.
Tudom, hogy jogilag pontos, és azt is, hogy sok család számára fontos jogosultságokat biztosít.
Mégis, a saját családunk esetében én inkább azt mondom, hogy autista, ADHD-s vagy egyszerűen neurodivergens.

Nem azért, mert tagadnám a nehézségeket, hiszen azok nagyon is valósak.
Nem azért, mert a „fogyatékossággal élő” kifejezést kevésbé értékesnek gondolnám, hanem azért mert számomra ezek a szavak közelebb állnak ahhoz, ahogyan magunkra tekintek, valamint az is nehezíti a viszonyomat ehhez a szóhoz, hogy a „fogyatékos” kifejezést a hétköznapi nyelvben sajnos sokszor pejoratív értelemben, sértésként használják. ❗
Emiatt sokak számára nehéz leválasztani róla ezeket a társadalmi jelentéseket, még akkor is, ha jogi értelemben semleges fogalom.

Nem hiszem, hogy létezne egyetlen helyes megnevezés. Inkább azt gondolom, hogy mindenkinek joga van ahhoz, hogy úgy nevezze meg magát, ahogyan az számára a leginkább megfelelő.

Néha mégis eljátszom a gondolattal, milyen jó lenne, ha egyszer a kedvezmények kommunikációjában is megjelenhetne az, hogy autista személyek, vagy akár tágabban neurodivergens emberek. Tudom, hogy jogilag ez jelenleg nem így működik, de számomra ez közelebb áll ahhoz a szemlélethez, amely nem a hiányt, hanem az ember egészét látja.

Ja, és ha már kedvezmények... 😄

Az AOSZ-kártyát még mindig nem intéztem el. Egyszer már elkezdtem, kértem időpontot is, de végül nem lett jó, aztán valahogy abbamaradt az egész. Lehet, hogy ez most egy jel, hogy végre pótoljam. 😊

Ti melyik megnevezést érzitek magatokhoz a legközelebb, és miért?

Cím

Budapest

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Szofi - ADHD, autizmus - tapasztalat és tudomány új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Szofi - ADHD, autizmus - tapasztalat és tudomány számára:

Parancsikonok

Megosztás

Kategória