Makka Szabadidősport Egyesület

Makka Szabadidősport Egyesület Komplex szenior program mindazoknak akik szeretnének tenni testük és lelkük egészségéért A MAKKA Szabadidősport Egyesület 2012. februárjában alakult.

Célunk szabadidősport lehetőségek biztosítása felnőttek és gyermekek részére. Tesszük ezt szűkebb lakókörnyezetünkben, Rákosmentén, Budapest XVII. kerületében, valamint tágabb lakóhelyünkön, Dél-Pesten. Rendszeresen tartunk nordic walking foglalkozásokat Rákosmentén, a XVI. kerületben, Pesterzsébeten, Kispesten. Nagy örömmel oktatjuk e mozgást, ma már 100 fő feletti a létszám, aki nálunk tette meg első botos lépéseit. Rendszeres kirándulásaink 1-3 naposak, néha ennél is hosszabbak. Túráink során eljutunk az ország szinte minden részébe, sőt határainkon túlra is, jártunk már Erdélyben, Felvidéken és Ausztriában is. Szeretnénk a jövőben az ország minden részébe elvinni nordic walking botjainkat és megismertetni ezt a testnek és léleknek egyaránt hasznos mozgásformát.

Úszásoktatásainkon kicsik és nagyok egyaránt megismerkedhetnek a vízzel és a különböző úszásnemekkel. Sokan felnőtt fejjel szánják rá magukat, hogy a vízbe merészkedjenek. Nagy öröm segíteni őket ezen a rögös de szép úton. Foglalkozásainkat a XVII. kerületi Újlak uszodában tartjuk. S minden év végén megszervezzük a felnőttek korosztályos úszóversenyét és a családi váltót. Nyári táborunk kedvelt, minden évben elindítjuk. Ilyenkor a gyerekek is botot ragadnak, csavargunk és úszunk (csavargúszunk), semmi kalandot nem hagyunk ki!

2013-tól termi foglalkozásokon is részt tudnak venni tagjaink. Jelenleg a Podmaiczky - Vigyázó kastélyban tartunk fitball, stretching és gerinctorna órákat. A gimnasztikai labdák nagy segítséget nyújtanak a gyakorlatok helyes végrehajtásában és a sérülés megakadályozásában, s ezek az óriási labdák mosolyt csalnak az arcunkra, feldobnak, s örömmel töltenek el bennünket. Időnként más sportokba is belekóstolunk: rendszeresen szervezünk tagjainknak amatőr bowling-versenyt, volt már bocsa-versenyünk is, de a golfot is kipróbáltuk már. Meghívunk neves előadókat, akiktől életmód-tanácsokat kapunk: hogy éljünk egészségesen, kiegyensúlyozottan. Járt nálunk már Monspart Sarolta, dr. Papp Lajos professzor és Dr. Peresa Magdolna is. Fejlődésünket fittség-mérésekkel ellenőrizzük. Rendszeresen összejövünk egy vidám piknikre, forraltborozásra. Ilyenkor van lehetőségünk megkóstolni a túrák során élvezettel mesélt-hallgatott recepteket is. A sok program hatására egészsgesebbek és vidámabbak, fittebbek, karcsúbbak lettünk. De ami legalább ilyen lényeges, hogy remek csapat kovácsolódott, barátságok születtek. S talán a folyamat nem zárult le, hiszen ma is van még, aki magányos, céltalan. Mi Téged is szeretettel várunk...

Egy szuper online tervező amivel megtervezheted a heti aktivitásodat - oszd meg másokkal is!
10/08/2026

Egy szuper online tervező amivel megtervezheted a heti aktivitásodat - oszd meg másokkal is!

Tervezd meg egyszerűen a heti mozgásodat! A 60+ mozgásprogram-tervező segít nyomon követni az aerob, erősítő és egyensúlyfejlesztő aktivitásokat.

  kislétszámú foglalkozásokhoz a 17. kerületbenA MAKKA Klubház hangulatos, szépen kialakított terme alkalmi és rendszere...
18/06/2026

kislétszámú foglalkozásokhoz a 17. kerületben
A MAKKA Klubház hangulatos, szépen kialakított terme alkalmi és rendszeres bérlésre is elérhető olyan szakemberek számára, akik egyéni vagy kiscsoportos foglalkozásokat tartanak. A terem kb. 40 m²-es, mellette mosdó és kiszolgáló helyiségek találhatók. Ideális helyszín lehet például:
🧘 jóga
🤸 gerinctréning, stretching, pilates
🌿 csikung, relaxáció
🔔 hangfürdő
👥 kiscsoportos fejlesztő vagy életmódprogram
🪑 kisebb előadás, klubfoglalkozás, műhelymunka
Miért szeretjük?
💚 Nyugodt, csendes környéken van, mégis könnyen megközelíthető
💚 A Tesco mögött található, Akadémiaújtelepen
💚 Több autóval is kényelmesen lehet parkolni
💚 A 67-es busz megállója pár lépésre van
💚 A terem igény szerint alakítható mozgásos órához, széksoros előadáshoz vagy kiscsoportos foglalkozáshoz
💚 Pici kert veszi körül
Bérleti díj:
• Kislétszámú foglalkozás: 5 000 Ft/óra
• Csoportos foglalkozás: 9 000 Ft/óra
• Minimum foglalás: 1 óra
• 1 óra felett 15 perces bontásban számolunk
A bérlés előzetes egyeztetéshez, szerződéskötéshez és a házirend elfogadásához kötött.
📍 Helyszín: MAKKA Klubház, Budapest XVII. kerület, Akadémiaújtelep
📩 Érdeklődés: privát üzenetben

Klubházunk szabad kapacitásának hasznosítására keressük partnereket, akik akár havi 1-2 óra időtartamban szeretnének helyszínt bérleni szolgáltatásukhoz.

Ritmus. Ez jutott eszembe tegnap torna közben, mikor ezt a képet észrevettem. És azt hiszem, hogy a MAKKA ebben (is) tud...
06/05/2026

Ritmus. Ez jutott eszembe tegnap torna közben, mikor ezt a képet észrevettem. És azt hiszem, hogy a MAKKA ebben (is) tud segíteni: ritmust ad a hétköznapoknak, ritmust a mozgásnak. Hogy a torna ne csak 10 perc legyen, hogy a séta inkább gyaloglás legyen, hogy rendszeres legyen az aktivitás, s hogy annak célja legyen. Hogy időről időre találkozzunk egymással és folytassuk a megkezdett történetet. No meg sok mást is ad, ami mindenkinek személyes élménye. Ha gondolod, írd ide hogy Neked mit ad a MAKKA 😘

Tegnap a MAKKA Suliban a REND volt a téma. REND lehet a tárgyaink között, az online terünkben, a mindennapjainkban, a ka...
08/04/2026

Tegnap a MAKKA Suliban a REND volt a téma. REND lehet a tárgyaink között, az online terünkben, a mindennapjainkban, a kapcsolatainkban - és a fejünkben is. Beszélgettünk arról, hogy kinek mit jelent a REND és a RENDezettség, a RENDszer. Hogy magunknak teremtjük ez meg vagy az utánunk következőknek?

Javasoltam Polcz Alaine „Rend és rendetlenség” című könyvét, ami lényegében egy önismereti–életvezetési kalauz arról, hogy a környezetünk rendje (vagy káosza) hogyan tükrözi és hogyan befolyásolja a belső világunkat, a kapcsolatainkat, a szokásainkat és az életminőségünket. Polcz nem „tökéletes rendet” hirdetett, és nem szégyenített: inkább arra hív, hogy gondoljuk végig, nekünk milyen rend a működőképes, és mikor válik a rendetlenség terhessé, bénítóvá.

A könyv egyik erős állítása, hogy rend és rendszer nélkül nem lehet tartósan jól élni, mert a rendezetlen környezet folyamatosan „mikrostresszt” termel: időt visz el, döntési fáradtságot okoz, rontja a komfortérzetet és gyakran a hangulatot is. Ugyanakkor azt is megmutatja, hogy a „rend” nem egyenlő a katonás fegyelemmel: lehet valaki rendezett úgy is, hogy közben otthonos, életteli a lakása – és lehet valaki „rendmániás” úgy, hogy az már szorongásból és kontrollkényszerből táplálkozik.

Nem feltétlenül új dolgokra, hanem annak átgondolására van szükségünk, hogy mi szolgál minket, mi akadályoz, és hogyan lehet olyan rendszert kialakítani, ami a mindennapokban fenntartható. A rendrakás így nem „takarítási projekt”, hanem életvezetési kérdés: mi marad, mi megy, hol legyen a helye, mitől lesz könnyebb az élet.

És idéztük Margaret Magnusson: Végső rendrakás című könyvét is, akinek fontos gondolata, hogy a REND, amit magunk után hagyunk egyfajta utolsó gondolkodás gyermekeinkről: megspóroljuk nekik azt az időt és energiát, no meg fájdalmat, amit a mi életünk hordalékának felszámolása jelentene.

Jó beszélgetés indult, köszönöm hogy velem tartottatok. Aki további részletekre kiváncsi, a https://idosbarat.hu/rendben-vagyok/ linken talál további információt. Az anyag pár napon belül Online klubtagként is elérhető lesz :)

Egy életen át gyűlt holmik, káosz és tehetetlenség? A RENDben vagyok Program lépésről lépésre segít a rendrakásban – tananyaggal, online vagy személyes támogatással. Fokozatos segítség időseknek a biztonságos, rendezett otthonért. Tananyag, online támogatás vagy személyes s...

Régebben, mikor úszni tanítottam, a szünet előtt mindig játszós órát kértek a gyerekek. Csuda dolgokat találtam ki akkor...
04/04/2026

Régebben, mikor úszni tanítottam, a szünet előtt mindig játszós órát kértek a gyerekek. Csuda dolgokat találtam ki akkor és jó móka kerekedett ezekből az alkalmakból. Most a héten az idősekkel a Húsvét előtti szenior torna volt "játszós". Végtelenül büszke vagyok a makkás tornászok rugalmasságára és a vállalkozó kedvére, hogy ennyi bohócságot végig csináltak velem. A gyakorlatok egyébként mind az egyensúly, propriocepció, neuromotoros koordináció fejlesztését szolgálták. Na ezek a szakszavak nem hangzottak el, volt helyette móka, kacagás, versengés. Nagyon ügyesek vagytok, csajok!

A napokban, amikor 14. születésnapját ünnepli a MAKKA, végignéztem a Facebook idővonalát. Kevés képet t***em fel ide az ...
02/04/2026

A napokban, amikor 14. születésnapját ünnepli a MAKKA, végignéztem a Facebook idővonalát. Kevés képet t***em fel ide az életünkről az elmúlt években, mert azokat inkább a zárt csoportban osztottuk meg. Célom az volt ezzel, hogy óvjam tagjaink személyiségi jogait, s így nem tártam a mindennapjainkat a nagyvilág elé. Azonban ahhoz hogy jobban megismerjetek Bennünket Ti is, akik még nem vagytok “Makkások” úgy gondolom, jobban be kell mutatnom azt a színes életet amit élünk, mi együtt, sokakkal már 14 éve.

Az elmúlt évek alatt egy közösség formálódott eleinte a nordic walking, a gyaloglás és a kirándulások mentén. Ezek a közös, szabadban végzett gyaloglások ugyanis lehetőséget teremt***ek nekünk a beszélgetésekre, egymás jobb megismerésére. A programok aztán bővültek, rengeteg sok mindent csináltunk együtt és sok helyütt jártunk.
Tartottunk családi úszóversenyt, kirándultunk az ország minden részén, de jártunk Ausztriában, Szlovéniában, Horvátországban, Szlovákiában, Erdélyben még Németországba a Feketeerdőbe is eljutottunk. Jártunk borkóstolókon - sőt sörkóstolón. Kóstoltunk tájjellegű étkeket éttermekben, de főztünk magunk is. Piknikeztünk erdei tisztásokon, kóstoltuk az erdő nyújtotta eledeleket és ettünk ehető virágokat is.

Kipróbáltuk a golfot, lövészetet, petanqot, mediballt, eveztünk a Hévizi kifolyón, vizi nordic walkingoztunk, bowlingoztunk, teniszeztünk és tettünk biciklis túrát is elektromos kerékpárokkal. Kipróbáltuk a NOWATHLONT - aztán több alkalommal ezt mi szerveztük és bonyolítottuk le a kerületben. Tornázunk szinte a kezdetektől hetente kétszer, összesen 4 csoportban. Végzünk egyensúly-fejlesztést különböző eszközökkel, erősítünk gumiszalaggal, súlyzóval, a saját súlyunkkal, rendszeresen csinálunk stretching gyakorlatokat, használjuk az SMR-hengert és igyekszünk megőrizni az állóképességünket a nordic walking segítségével. Megnyertük két alkalommal is a Millió Lépés országos gyaloglóversenyt - mert mi tettük meg a legtöbb (millió) lépést az idősklubok között - ez sem semmi!

Időközben lett egy klubházunk, ahol otthon lehetünk. Itt saját inbody géppel követjük a testösszetételünk alakulását, figyelünk az izomzat megőrzésére és a zsír minimalizálására - több-kevesebb sikerrel. Használjuk a BEMER-terápiát is kiegészítő eljárásként, ehhez saját eszközzel rendelkezünk. Lehetőségünk van talpvizsgálatra hogy megfelelő talpbetét használatával fájdalommentessé tegyük a járásunkat - hiszen erre egész életünkben szükségünk van.

Aztán járt nálunk előadóként - a teljesség igénye nélkül - Monspart Sarolta tájfutó világbajnok, Endrei Judit televíziós műsorvezető, Müller Péter író, dr Papp Lajos szívsebész, Szabó Gyuri bácsi - a bükki füvesember, Vámos Miklós író, kerületünkben dolgozó ismert és elismert orvosok. Tartottunk nagy sikerű Csavargúszó táborokat, tanultak nálunk úszni gyerekek, anyukák, apukák és nagyik egyaránt. Az utóbbi években sok-sok előadást szerveztünk a MAKKA Suli 60+ és 50+ keretében, tartunk ma már Kreatív Klub és Teadélelőtt foglalkozásokat is. E közel másfél évtized alatt nem maradtunk le a technika fejlődéséről sem. Először az email, majd a Facebook, az okostelefon használatát tanultuk meg, megismerkedtünk a mesterséges intelligenciával - és ma már természetesen használjuk ezeket a digitális eszközöket, alkalmazásokat.

S tesszük mindezt a saját erőnkből, időszakosan pályázati támogatással vagy Rákosmente Önkormányzatának segítségével - ha van erre lehetőség. Csatlakoztunk országos szervezetekhez - a MOSA Gyalogló Klubhálózatához és az “Életet az éveknek” Klubszövetséghez - s élvezzük ennek számos előnyét. S közben észrevétlenül követjük a WHO útmutatását abban, hogy mit kell tennünk, az aktív, jó minőségben megélt életévekért. Nekünk ez nem elmélet, hanem mindennapjaink része. S látjuk az eredményét. Hogy talán kicsit jobban mozgunk mint a korosztályunk, hogy fittségünk révén többet bírunk egy nap alatt, hogy van kihez szólnunk, mert közösséghez tartozunk, barátaink vannak a közelben. Van kivel utazni, sétálni és színházba menni akkor is amikor nem a MAKKÁ-val megyünk.

De a napokban kicsit fogy az erő. Igen, pont 14 évet öregedtünk mindannyian ez idő alatt. S most várjuk a friss lendületet, azokat a közelünkben lakó idősödőket, akik jól éreznék magukat velünk, akik tennének magukért - és másokért. Mert együtt könnyebb.

Nagy-nagy örömmel jelentem be  a MAKKA Suli 60+ 2. féléves előadásait, amire várunk Benneteket szeret***el!
13/01/2026

Nagy-nagy örömmel jelentem be a MAKKA Suli 60+ 2. féléves előadásait, amire várunk Benneteket szeret***el!

Tudás és élmény – aktívan, közösségben. Legyünk ismét iskolások, gyere,

Cím

517. Utca 25
Budapest
1173

Telefonszám

+36305551344

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Makka Szabadidősport Egyesület új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Makka Szabadidősport Egyesület számára:

Parancsikonok

Megosztás